Peking, Kína

Sziasztok, Kínában jártam életemben először most. Első benyomások nagyon pozitívak számomra, nagyon fejlett a főváros, Peking. 2000-es adatnál frissebbet nem találtam, akkor 11,51 millió lakost számláltak, lehet azóta neki láttak megint megszámolni őket, csak még nem értek a végére. 😀 Ez az ország, ahol nagyon kell vigyáznod a pénzedre…. Amikor megkaptuk a zsebpénzt (a hotelben … More Peking, Kína

Ho Chi Minh, Vietnám

Sziasztok, Ismét egy ázsiai úticél következett a rosteremben, ennek két oka van. Az egyik, hogy ezeket kérem, és jó fejek, mert megadják, és a másik pedig, hogy a Boeing 777-es valahogy többet jár keletre, Európába meg inkább az Airbus 380-as megy. Nem bánom egyelőre, ha egyszer hazakeveredek, Európa nagy városai elérhetőek a szeretett Budapestről is, … More Ho Chi Minh, Vietnám

Bali, Indonézia

Sziasztok, Bali nagyon nagy álom volt nekem, még decemberben feltűnt a rosterembe a semmiből, nagyon nagyon örültem neki, de aztán rá kellett jönnöm, hogy amíg junior vagyok, addig nincs Bali. 😀 Most egyébként senkit nem vettek le a járatról, mert teli volt a két osztályos Boeing, tehát 389 férőhelyes gép majdnem teli… fincsi volt. 😀 … More Bali, Indonézia

Trivandrum, India

Újra elküldtek három teljes napra Indiába, amikor megláttam a rosteremben, nem igazán örültem neki. Nem vagyok oda Indiáért, illetve időpocsékolás, mivel 3,5 óra repülés után adnak 3 napot pihenni (a menetrend miatt). 😀 Ha egy 15 órás járat után van ennyi egy szuper helyen, azt mondom, hogy imádom. Szerencsére nagyon jó volt a csapat, bár … More Trivandrum, India

Phuket, Thailand

Sziasztok, Ezúttal kegyes volt hozzám az időjárás Phuketen. Ugyanúgy, mint az előző járaton, már repülés közben mindenki a hajótúrákról beszélt, amikre mehetünk a hotelből. Most az időzítés jobb volt, mivel este érkeztünk meg, és így másnap reggelig volt időnk bőven enni, inni, pihenni. A csapat egy részével lementünk az étterembe vacsorázni, most kipróbáltam azt a … More Phuket, Thailand

Szigetek | Islands

Sziasztok, Eljutottam megint Seychelles szigetekre. 😍  Ezúttal délután értünk oda az üdőlőhelyre, így nagyon kevés időnk volt a napon, mivel ez is egy 16 órás layover csak. De hát ez nem zavar.. és azt csiripelik a kis madarak, hogy 24 órásra fogják változtatni. (Sőt, azt is hallottam, hogy a jelenlegi Maldív-szigeteki turnaroundból is layover lesz…. nem akarom … More Szigetek | Islands

Layover layover után | Layover after layover

Sziasztok, Azért nem írtam mostanában, mert nem nagyon volt rá időm és energiám. Nagyon megszórtak repüléssel, kevéske pihenéssel, szóval amikor itthon voltam Dubaiban, akkor aludtam és edzettem. 😀 Szerencsére layovereket kellett lerepülnöm és nem turnaroundokat. Varsó Az első utam a lengyel fővárosba Varsóba vezetett. Küldetésem volt, amit aputól kaptam. Meg kellett találnom egy emléktáblát, ami … More Layover layover után | Layover after layover

Cápák, vigyázzatok! / Sharks, brace yourself!

Sziasztok, Legutóbbi layoverem Dél-Afrikába vezetett megint, ahol egyszer már volt egy kalandos 24 órám, amikor Johannesburgban az oroszlán parkba látogattunk el páran. Ezúttal Durbanba vitt minket a drága Boeing 777-es. 😊  A cápákkal merülésről már előre hallottam,és ezzel nem voltam egyedül, amikor beléptem a briefing szobába, már mindenki erről beszélt. 🙈 Amikor megérkeztünk, közös vacsorára indultunk a … More Cápák, vigyázzatok! / Sharks, brace yourself!

Mindennapok Dubaiban + egy kis Malaysia

Sziasztok! Na ott tartottunk, hogy szurkoltatok nekem, hogy kapjak valami pöpec layovert a reptér standbyon. Hát elolvastam 100 oldalt kb a könyvemben – természetesen repülős: A végtelen ég hősei_ Adam Makos -, de nem hívtak be. Így összesen 7 napot töltöttem Dubaiban a földön. Abban biztos vagyok, hogyha nem repülnék, hanem valami földi munkám lenne, … More Mindennapok Dubaiban + egy kis Malaysia