Cápák, vigyázzatok! / Sharks, brace yourself!

Sziasztok,

Legutóbbi layoverem Dél-Afrikába vezetett megint, ahol egyszer már volt egy kalandos 24 órám, amikor Johannesburgban az oroszlán parkba látogattunk el páran. Ezúttal Durbanba vitt minket a drága Boeing 777-es. 😊  A cápákkal merülésről már előre hallottam,és ezzel nem voltam egyedül, amikor beléptem a briefing szobába, már mindenki erről beszélt. 🙈

Amikor megérkeztünk, közös vacsorára indultunk a városban, az éttermet Butcher Block Steakhousenak hívták. Ugye Dél-Afrika híres a marhahúsáról, tehát az étlapon a marha minden testrésze megtalálható volt. Lehet én vagyok az alúlművelt (de ez a munka legalább ebben segít javítanom), de én mindig annyit láttam eddig az éttermekben, hogy steak, szóval kicsit fogalom zavarban is voltam. Ezen az étlapon pedig a marhatarjától a bordáig át, a hátszínnel együtt minden szerepelt mint steak. Gyorsan nőtt is az angol szókincsem, mert ezt mind meg kellett keresnem szótárban. Végül a kedves pincér srác adott nekünk egy anatómiai képet a marha seggéről, hogy mi mi. 😀🐮  Végül hátszínt választottam, mert abból volt  100 grammos kiadás is, nem csak 350 kg-os. Nincsenek rá szavak, hogy milyen finom volt. 😍

Másnap reggel 4:45-kor jöttek hatunkért a hotelbe, hogy megkezdjük az eddigi legizgalmasabb kalandom. Az egy órás út alatt még kicsit kibővítettük az éjszakai pár óra alvást, még napfelkelte előtt értünk a Rocky Bay-re.

Aztán amikor megláttam a motorcsónakot, amivel kimentünk a nyílt vízre, elkezdtem jobban félni attól, mint a cápáktól…. 😂

thumb_IMG_4370_1024
A motorcsónak, rajta a ketrec

A túravezetőt Johnnak hívják, ő már 25 éve merül cápák közé, és volt még velünk 3 segítő is, akik szintén letettek valamiféle cápákkal suttogó vizsgát. Kaptunk buvárruhát, amit alig bírtunk magunkra erőltetni. 😆

thumb_IMG_4385_1024
Még mindig álmosan, még mindig napfelkelte előtt

Ja igen, zárójelben megjegyzem, hogy 7 férfi crew volt velünk ezen a járaton, ami nagyon ritka. Lehet, hogy ezért, de iszonyatosan jó volt a hangulat oda vissza a 8 órás repülés alatt, szét röhögtük az agyunkat. 😀

Szóval visszatérve a cápákra… Na most miután leszedték az utánfutóról a csónakot, ott terült ki a homokban a parton, és arra várt, hogy mi azt megfordítva beszuszákoljuk a vízbe. Hozzáteszem, még mindig olyan reggel fél 6 fele járt az idő… Még szerencse, hogy ennyi fiúnk volt.  Én csak dísznek voltam ott, támasztottam a hajó oldalát. 😂  Aztán a hullámokon pattogva sikerült kiszenvednünk magunkat az öbölből, és 8 km-rel bentebb mentünk, ez kb 25 percbe telhetett. Eközben már feljött a nap.

DSC_0385

Sose voltam még a nyílt óceánon, már ez a tény is teljesen felpörgetett. Arról nem is beszélve, hogy annyira szép volt a víz, hogy elállt a szavam, és csak bámultam, ahogy süvítetünk az óceánon. Rózsaszínes, lilás, bíboros, nem is tudom, csodaszép. ❤

Amikor megérkeztünk a tökéletes cápa lelő helyre, kis véres halcafatokat dobáltak be a vízbe, leengedtek egy valamit, amiből buborék jött ki és rezgett is valahogy, az egyik srác úszótalppal csapkodta a vízet, illetve néha be-beindították a csónak motorját. Tehát, ha valaki cápát akar csalogatni, akkor ezek a módszerek. Közben magyarázta John, hogy a víz tisztasága teljesen kiszámíthatatlan, lehet 1 méter vagy 40 méter is a látótávolság, de úgy látta, hogy aznap nagyon szerencsések voltunk. Egyébként nem is volt hideg az óceán, 24 fokos kb. Amúgy, ha nem látunk cápát, visszakapjuk a pénzünk.

Elmondta John a szabályokat, ne dugd ki a kezed a ketrecen, se a lábad, ne próbálj hozzáérni az állatokhoz. A fényképezőt se dugd ki. 😀 Ésszerűnek tűntek ezek a korlátozások. A ketrec teteje nyitott volt, ott ugrottunk bele a csónakból, és utána csak nagy levegőt vettünk, és már merültünk is a víz alá. Ami sokkolt…. én naív azt hittem, hogy John beugrik hozzánk a ketrecbe és onnan csinál rólunk képeket. Ennek ellenére látom, hogy veszi fel az egyik úszótalpat, majd a másikat … buvárszemüveg… fényképezőgép, és belecsobban a vízbe. 😱😱😱  Ott röhögött, hogy szerinte több pénzt kéne kérnie ezért.. Elég menő csávó. Két csapatra lettünk osztva, én a másodikkal merültem, tehát elkezdtem kérdezgetni ott John segítőit, hogy ez most mi, meg hogy. Mondták, hogy a cápák nem veszélyesek (aham,persze), nem olyanok, ahogy a filmekben leírják őket. Nem tekintenek az emberre úgy, mint táplálékra és nem is agresszívak. Szóval nem bántanak téged.

Nagyon tiszta volt a víz, amire úgy jöttem rá, hogy egyszer csak a távolból, jó 25 méterre feltűnt egy cápa forma, majd egyre élesebb lett, ahogy közeledett. Lélegzetelállító volt. Haha, főleg, hogy közben a víz alatt voltam visszatartott levegővel. (oké, rossz poén 😂😂😂 )

Szóval kétszer kb 10-15 percet töltöttünk a ketrecbe, fél perc víz alatt, majd levegőért kapkodva a felszínre, és vissza. Ha épp fent levegőztem, rögtön rám szóltak a segítők, hogy azonnal le, mert jön a nagyobbik cápa. 😱😂  8-9 cápa úszkált körülöttünk, plusz rengeteg nagyobb hal, amiket még a képeken láthattok a cápák körül.

DSC_0484DSC_0486

Szóval így nézett ki a cápákkal úszós kalandom. Lehúzhatom a bakkancslistámról. ❤

puszi Mindenkinek,

Dorka


 

Hi Everyone,

My next layover was Durban, South Africa. I heard it was possibly to go to do shark diving from the hotel. Apparently everyone did, because when I entered in the briefing room before the flight every single cabin crew was talking about the sharks. 🙊

When we arrived, 12 of us went for dinner, I had a really nice 100 kg sirloin steak. South Africa is famous from the steak, and to be honest it was soooooo delicious!!! 🐮😱

The morning after we had the pick up at 4:45 am. It was awful to wake up, I had no idea where I was when my alarm woke me up. But luckily we could prolong the night as the trip was 1 hour to Rocky Bay.

When I saw our speed boat, I got a little heart attack… Seriously? How will we survive the trip into the ocean… I forgot about the sharks for awhile. 😂

thumb_IMG_4370_1024
the boat with the cage

Our guide was John who has been working with sharks for 25 years now, he had 3 colleagues who did a course about sharks as well. We got a diving suit,too. 🙂

thumb_IMG_4385_1024
Our group before sunrise. By the way we had 7 male crew on this flight which was really unusual. But maybe that was the reason why the flight was so funny all the time. 🙂

We needed to turn and push the boat into the ocean from the sand, it was a hard job. Fortunately we had so many guys… actually I was just standing there and smile, it was to early to do workout for me. 😂😳  Then jumping on the waves we could come out from the bay and we took a nice photo with the sunrise behind us. We went 8 km far from the coast.

DSC_0385

We were ready to dive…kindof… 😱😅 Our guide and his team started to bait the sharks with bloody pieces of fish and making noise with the engine of the boat. Sharks started to show up around us. John said the visibility could be between 1 meter to 40, he said that day we were lucky as the visibility is super and the temperature of the water as well … it was 24°C. We were divided in 2 groups, I dived in the second one. The top of the cage was open so we jumped  from the boat into the water. When the first group went, I saw John putting on the diving goggles and the camera and he just jumped into the water without cage. 😂😱  I was shocked but then his colleagues explained us it was normal and they were trained for this… well, ok.

We spent 10-15 min twice  in the water, we took a deep breath and dive under the water for 30 sec or so and then come up for oxygen and repeat. It was beautiful. I really loved it. The sharks didn’t seem to be dangerous but I’m sure they are. We had 8-9 sharks around us.

DSC_0484DSC_0486

So this was my first adventure on the open ocean. I loved it!

See you later,

Dorka


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s