Bali partjai

Sziasztok! Bali 3. rész Tovább folytatom a Bali nyaralásunk beszámolóját, ha még nem unjátok. 😉 Elérkeztünk az utolsó olyan naphoz, amikor Edivel, a sofőrrünkkel voltunk. Itt váltottunk szállást is, tehát reggel bepakoltuk a bőröndöket a kocsi hátuljába Ubudban, és egész nap ott voltak, és este csekkoltunk be a másik hotelbe Legianban. Kicsit hontalannak éreztük magunkat … More Bali partjai

Körutazás Balin

Bali 2. rész Kicsit a balinézekről… ❤ Addig erről még nem írtam, hogy Indonézia lakosságának közel 90%-a iszlám hitűnek vallja magát, azonban nagyon érdekes, mert Bali 95%-a viszont balinéz hindu vallású. Ez nem teljesen egyezik a hinduval, magukra formálták, így keletkezett a hinduizmusnak egy olyan egyedi ága, ami csak itt lelhető fel, Agama Hindu Dharma-nak … More Körutazás Balin

Majom harapás szőrivel

Bali 1. rész Sziasztok! Eljött a nap, amit annyira vártunk anyuval, és elindultunk életünk eddigi legnagyobb utazására, az utolsó földi paradicsomba, Balira. ❤️ Elég sokat készültünk rá, például előre kértem Budapest járatot, hátha én hoznám vagy vinném anyut Budapestre, és sikerült összehozni, én hoztam. ✈️ Booking.comon foglaltam szállásokat, egyet a dzsungel közepén egyet pedig a … More Majom harapás szőrivel

Narita, Japán

Sziasztok, A japán járatokról azt kell tudni, hogy nagyon nehéz megkapni több okból kifolyólag. Először is a japán kormány előírja, hogy bizonyos számú japán cabin crew legyen a repülőgépen, esetünkben az A380-ason kettő osztályonként, ergó 6 crew a 24-ből. Ennek az az oka, hogy a kormány törődik az embereivel, és tudja, hogy nem annyira beszélnek … More Narita, Japán