Ollantaytambo, reggel 6 óra. Kipattant a szemünk, annyira még a kávé se kellett (nem is volt….😅 3 az 1-bent ittunk ). Itt megjegyezném, hogy ugyan Peru nagy kávé termelő, de az összes jó terméket exportálják valószínűleg, mivel csak egy kavézóban találtunk olyan igazi jó kávét, de erre még majd kitérek néha-néha.
Amikor elbizonytalanodtam otthonról a kanapéról a perui utazás kapcsán, akkor ez volt az egyik pont. Taxi a szállásról a vonatállomásra, majd vonat Aguas Calientes-ig, onnan busz a Machu Picchu-ig. A jegyeket is időben meg kellett venni mindet közben előre, ijesztgetett az internet, hogy fél évre előre kell venni vonatjegyet és belépőt is. Szerencsére az Inkalauz összevásárolta nekünk ezeket, és nagyon szuper útmutatót készített ehhez a reggelhez, a hotel tulaj is nagyon kedves volt. Összeszedtük az összes papírunk aznapra, amit Gábor rakott össze egy mappába nekünk. A hotel staff rendelt az ázsiai tuktuk-hoz hasonló mototaxit, amivel 5 perc alatt lenn voltunk a vasútállomás. Amint kiugrottunk a taxiból, az árusok megtámadtak minket, de jól tették, mert a szúnyogriasztó még hiányzott a listánkról (sok a mosquito a hegyen). Egyébként mindent meg tudtál vásárolni tőlük.
Az Incarail a világ egyik legszebb vasútja, ami az Urubamba folyó partján fut, másfél óra Aguas Calientes-ig. Ez egy teljesen új mozdony volt, The 360 névre hallgat, tetőablakai vannak (de ezek a régebbieknek is voltak), és volt egy kocsi, ahova be lehetett menni, és nyitott volt az oldala, süvített a szél és üvöltött a perui zene. Iszonyatosan hangulatos volt. Sajnos nagyon komoly intézkedések voltak a vonaton, látjátok, be vagyunk öltözve. Én már ezen a reggelen kettétörtem ezt a műanyag szemüveget, de kibírta az utazás végéig, csak már nem láttam át rajta utolsó nap. 😂 Tömegközlekedésen volt még rá szükség párszor.
Mikor megérkeztünk Aguas Calientesbe, ami csak egy ilyen mesterséges turista falucska, követtük az Inkalauz utasításait: át a piacon, majd egy hídon át az Urubamba folyó felett, és a híd lábánál lesznek a sorok a buszhoz. Na, hát tényleg így volt!
Több opció van megismerni Machu Picchu titkait. Lehet fogadni privát túravezetőt, de ők nagyon drágák. Fel lehet menni egyedül, vagy pedig egy csoporthoz csapódni a bejáratnál, ahol kisebb összeget kell fizetni csak. Ránk volt bízva, hogy megyünk fel, végül a csoportos idegenvezetést választottuk, ahol kifogtunk mexikói turistákat, így megint csak spanyol tudásom lett tesztelve, de aranyos volt a srác, kérdezhettem tőle angolul, ha nem tudtam spanyolul, de érteni majdnem mindent értettem.
Az inka birodalom a 13-16. század között működött, Machu Picchu az 1400-as években épült Pachacútec inka uralkodása alatt. Nagyon trükkös, alig várja az ember, hogy megpillanthassa a várost, de utolsó pillanatig rejtve marad a szem elől a hegyekben. Az inkák nem vicceltek, biztosra mentek. Állítólag azért szerettek magasra építkezni, mert stratégiailag így nehezen voltak megközelíthetők, és közel voltak az égiekhez. A terv működött, a spanyolok sem jutottak el idáig hódító hadjáratuk során Francisco Pizarroval, spanyol hódítóval az élükön (akkor még nem járt az IncaRail menetrendszerint, így 4-5 napi járásra volt Ollantaytambótól). Mi több, homályba merült a létezése is, mivel az inkák elhagyták, hogy segítsenek megállítani a spanyolokat. 1911-ben egy amerikai régész, Hiram Bingham fedezte fel. Sajnos anno a perui kormány nem adott pénzt helyi felfedezőknek az ásatásokra, viszont az amerikai kapott a Yale egyetemtől, így tulajdonképpen, amit találtak, elvitték (ékszerek, kerámia, csontvázak) tanulmányozásra. 2012-ben sikerült visszaszerezni egy részét pereskedés útján.
Machu Picchu azt jelenti, Öreg csúcs. Nem ez az eredeti neve, nem tudjuk, az inkák, hogy hívták. 2200 méter magasan van. Valószínűleg ez egy olyan város volt, ahova a birodalom előkelőségei jártak. De ez persze csak elmélet, nincsenek írásos emlékek, mert az inkák nem használtak betűket, szóval az összes kijelentő mondatom feltételes, mivel a mai peruiak is úgy beszélnek róla, hogy lehet, hogy ez és ez történt. 😅
Na nézzük a képeket ❤️ ,
Kicsit írok az inkákról, mert nekem nagyon szimpi embereknek tűnnek így 500 év távlatából. A Titicaca tótól ered a teremtés történetük, onnan vándoroltak el Cuzcoig, ami a birodalmuk fővárosa volt. Fegyvereik nem voltak, úgy hódítottak, hogy megnézték, az adott népnek mije nincs, például földművelésből gyengék, akkor ők odaadják nekik a tudományt, és csatlakozhatnak a birodalomhoz. Teli voltak arany díszítőelemekkel, de nem értékként néztek az aranyra. Szerették, tisztelték a természetet. Napistenben hittek, naptemplomokat építettek. Három szent állatuk volt: a kígyó, amely a földalatti életért felelős, a puma, amely a földön élőkért, és a kondor keselyű, amely összeköti a fizikai világunkat az égiekkel, valamint a halottak lelkének hordozójának is gondolták. Rendszeresen belebotlottunk ebbe a három állat motívumba utunk során. Három inka törvény létezik: Ne lopj. Ne Hazudj. Ne lustálkodj. Nem zárták a házuk ajtaját sose, hiszen betartották a szabályokat valóban.
Még Ollantaytamboban aludtunk egyet, majd másnap Cuzco várt ránk, de ez már a következő bejegyzés sztorija lesz. Remélem, nem fogjátok megunni, mert ez még csak a harmadik nap volt.
Köszi, hogy elolvastad
Puszi
Dorka
live4flying 