Szigetek | Islands

Sziasztok,

Eljutottam megint Seychelles szigetekre. 😍  Ezúttal délután értünk oda az üdőlőhelyre, így nagyon kevés időnk volt a napon, mivel ez is egy 16 órás layover csak. De hát ez nem zavar.. és azt csiripelik a kis madarak, hogy 24 órásra fogják változtatni. (Sőt, azt is hallottam, hogy a jelenlegi Maldív-szigeteki turnaroundból is layover lesz…. nem akarom elszólni magam… ). Bár azt is hallottam, hogy a Qatar vagy az Etihad, most nem emlékszem melyiket mondták, de hogy nekik ott van layover, és mivel a sziget ahol a leszálló pálya van, ott tényleg csak annyi van. Szóval az egész csapat egyenruhástól hajózik át egy másik szigetre egy hotelbe. 😀 😀 Mekkora selfie-k készülhetnek ott!! 😀

Seychelles

Szóval miután megérkeztünk az üdülőhelyre, lementünk a partra páran a csapatból, és jókat beszélgettünk, meséltek arról az időkról, amikor kisebb légitársaságnál dolgoztak, vagy a miénk volt kisebb. A Purserünk már 30 éve van a cégnél… 🙂 Szidtam nekik a járat cserélős programot, hogy valamit újítottak rajta, így nem tudom cserélgetni a repüléseim, sehogy se jön össze (túl sok új szabály van, így kevesebb az esélye, minden klappoljon). Mondta a Purser, hogy anno még a folyosón egymás mellett elrohanva megbeszélték, hogy akkor Pali megy helyette reggel Karachiba, ő meg Mumbaiba délután. Anno két repülőgéppel indult a cég, ma már 230 van. A legelső desztináció a csodálatos, csillogó pakisztán-beli Karachi volt. 😀 Sokkal kedvesebb és családias volt a légkör, mint manapság, de ez természetesen szerintem… annyian vagyunk, mint egy város lakói.. 23 000 ezer cabin crew. Mindenkinek megvan a saját maga kis csapata, közege, amiben mozog. De annyira örültem, hogy ilyen pozitív Pursert fogtunk ki. Mostanában sok “nagyöreggel” repülök, és jó hangulatot teremtenek. 🙂 Nekik 0-val kezdődik a hatjegyű staff számuk, nekem 4-essel… 😀

A pletyka parti után 4 ember kivételével elmentünk vacsizni, befizettünk egy ‘all you can eat’ büfére, teli zabáltuk magunkat. 😀 Nagyon finom kaják voltak. Annyira együtt volt az egész csapat, poénkodott is a Purser, hogy akkor reggel 4-kor találkozunk a konditeremben mindannyian, haha.. A wake up call (amikor a recepcióról felhívnak egy órával az indulás előtt, hogy jó reggelt – legyen az délután kettő vagy éjjel négy) reggel 5-kor volt, pont lett volna időnk egy gyors közös kondi termezésre. 😀

Egyébként viszonylag időben ágyba kerültem, iszonyat jók ezek a szobák amúgy… az egész üdülőhely nászutasokra, szerelmes párokra épít, szóval tök romantikus, elég lehangoló így egyedül lenni egy ilyen szobában, de hát legalább ott vagyok, és még nekem fizetnek érte. 😀 Visszafelé nem voltam jó hangulatomban, az utasok is ilyenkor könnyen lefárasztanak. 😣😤😂

Néhány kép

thumb_IMG_4561_1024
Kókuszdió árus, meghallgathattuk a kókuszdió történetét, illetve elmondta nekünk az összes Seychelles járatunk menetrendjét .. meglát minket és úgy köszön, hogy ‘Hello Emirates’ 🙂

Na találtam képet a kókuszdióhoz:

500107147
Tehát ő a fiú kókusz
629013.TIF
Ő pedig a lány kókusz, és az árus elmondása szerint éjszaka állítólag odamennek egymáshoz a kókuszdiók, de persze még senki nem látta… hihi 😀 Hozzátenném, egy órát vártunk a gépre a reptéren, és a duty free boltban ki volt rakva egy ilyen a kirakatba, így ezt néztem egy órán keresztül… nem tudtam levenni a szemem róla 😀
thumb_IMG_4564_1024
Csak ültem két órán keresztül és bambultam, ahogy hullámzik az óceán
thumb_IMG_4567_1024
A kis virgin piñacoladam 🙂

 

Phuket

A következő járatom Phuket volt, ami Thaiföldön van. Na most ezt is igényeltem előző hónapban, jól meg is szórtak vele, hármat kaptam összesen júniusra. Én buta nem néztem meg előtte az időjárást, jelen pillanatban eső szezon van…. Megérkeztünk és zuhogott az eső, de nagyon durván. Ez már egy csalódás volt. De végül voltak olyanok, akik így is ki akartak mozdulni, tehát azonnal el is indultunk szálloda taxival a városba (reggel 7-kor landoltunk, senki nem aludt előtte eleget, tehát mondhatni kimaradt egy éjszaka, de azért neki indultunk).

Az időjárás miatt sziget túrára nem tudtunk menni (ezt tervezem a következőre, jobb az időzítése, mert este érünk, és a másnap ott van rá, illetve hátha időjárás is jobb lesz), így városnézésre indultunk, de hamar rájöttünk, ez nem volt valami jó ötlet. Elvittek minket egy majom showra, mit ne mondjak borzasztó volt. Jártam már egy-két állat show-t, de eddig mindig azt láttam, hogy az állatok élvezik, szeretik a gazdájukat és szívesen csinálják a feladatokat. Na most ezek a majmok láncon voltak, féltek a gazdától és nem is akarták megcsinálni, amit mondanak nekik. Borzasztó volt látni, valószínűleg verik őket. Eljöttünk a show vége előtt. Többet ilyenre nem adok pénzt. 😦

Elmentünk a Nagy Buddhához, ami a város szélén volt, elég nagy ez a Phuket, rengeteget ültünk összességében a taxiban, kinézetre teljesen olyan mint Bangkok (végülis Thaiföld). A Buddha szobor nagyon szép, és óriási, a kilátás is szép lehet napos időben, így csak ködöt meg eső felhőt láttunk, de azért lőttünk egy-két képet.

thumb_IMG_4649_1024

Amikor csalódottan és lepukkantan visszatértünk a hotelbe a kínai lánykával elmentünk ebédelni, és most sikerült jól választanom thai kaját! (Vállveregetés nekem! Köszönöm!) Az étel neve: Phad thai goong hor khai. Ugye? Nekem sem mondott sokat elsőre. Tradícionális thai tészta eredetileg garnélarákkal, de mivel nem szeretem a tengeriherkentyűket, így csirkehusival kértem, és mindezt egy omlettbe teszik, fura. Enyhén édeskés és mellette csípős is. Adnak hozzá tört mogyorót, amivel össze kell keverni. Fini!!

thumb_IMG_4662_1024
Ezen a képen amúgy a garnélarákos van, mert összekevertek minket a pincérek, és csak akkor vettük észre, amikor beletúrtunk, hogy a másik lány kapta a csirkét.

Közben csatlakozott hozzánk a moldáv srác (tök jó, sose láttam még moldáv embert 😀 ), aki valami rizses cuccot kért (holnapután azt eszek, mert megint megyek 😀 ), na de megláttam a rizst és eszembe jutott a thai mango sticky rice, ami pedig kókuszos rizs mangóval, szóval gyorsan rendeltem egyet desszertnek. Isteni. Nincsenek rá szavak.

thumb_IMG_4663_1024
Holnapután is rendelek ilyet 😀

Hozzátenném, hogy a thai emberek hihetetlenül tisztelettudóak, és annyira szeretnék, hogy elégedett legyél a kiszolgálással. Le a kalappal. Meg a kultúrájukból adódóan meg is hajolnak előtted. Nem érdemeltem én ezt ki. 😀 Néhány cabin crew (köztük én is 😂  ) példát vehetne róluk. 🙂

És másnap reggel, mikor kiléptem a szobámból, hogy felvegyenek minket, ez a látvány várt:

NEM FAIR!!!!! 😀 De legalább ez ad egy kis reményt, hogy kifoghatok szép időt most is.

Na ennyit mára, még csak pár órája szálltam le, de már írhatnékom volt, így gyorsan le kellett írni ide, hogy mi történt velem mostanában. 🙂

puszi

Dorka


 

Hello Everyone,

I had one more Seychelles layover at the end of the month, this time we arrived in the late afternoon, but our stay was again only 16 hours. I don’t mind at all, at least we were there for a while. There are some gossips that they’re gonna change it for a 24 hour layover, so fingers crossed! 🙂 What’s more, I heard that the Maldives turnaround would turn into layover as well. I hope so. 🙂 It would be super funny as I heard that Qatar or Etihad (I don’t remember now which one) has a layover there, but the island where is the airport has no hotel or anything so all the crew cross the ocean by boat in the uniform. How many selfies they can take there…. 😀

Seychelles

So after arriving at the resort few of us went to the beach to have some drinks and talk about the old times where they were working for a smaller company or we were smaller. The Purser is with the company for 30 years now. I told them that the rules for swapping flights were so changed that it was impossible to change now… The Purser said when in his time he met another crew in the morning he just asked him to swap the next morning flight, so he went to Bombai and the other one went to Karachi. They started with 2 aircrafts, now we have 230…. The first destination was the wonderful Karachi, Pakistan. 😀 They said the atmosphere was more friendly in that time, of course.. now we are like a town with the 23 000 cabin crew. Everyone has the own group of people. The purser 6 digit staff number starts with 0, mine with 4…. 😀

After the sunset we went for dinner, almost all of us, 4 were missing. Everybody was so nice, we laughed a lot. The Purser even said he will ask a new wake up call, instead of 5 he wanted it for 4 am, and we could go to gym in the morning before the flight. Luckily he was joking… 😀

I have some photos again about this beautiful island:

thumb_IMG_4561_1024
Coconut seller, he knows us very well, when he saw us he said, ‘Hello Emirates’ he also knows the flight schedules to Seychelles. creepy. 😀 He told us the history of coconut, see below with photos downloaded from internet
500107147
So this coconut is male
629013.TIF
This one is female, the seller said during the nights these 2 coconuts met … but of course no one has seen it before… this is the legend 😀
thumb_IMG_4564_1024
Sitting and staring the ocean for hours
thumb_IMG_4567_1024
My lovely virgin piña colada 🙂

Phuket

My next one was Phuket, Thailand. I also requested this flight, so I got 3 for June… But I was silly and I didn’t check the weather previously, it is raining season!! When we arrive in the morning it was raining, of course… 🙊  At least a few crew wanted to go out anyway. So after a quick shower we met at the reception and we took a taxi and a tour for the city. it was a really bad idea. Actually they could say it didn’t worth to go in this weather because most of the programs were outdoors activities, but they took our money anyway…  We went for a horrible monkey show. I have already been at animal shows where I saw the animals loved the trainers and they were playing not obeying. The monkeys were afraid of the trainers.. probably they abused them, terrible, we left before the end of the show.. I’m not gonna pay for this kind of things anymore. 😦

Then we went to the Big Buddha, what was really huge! 😀 It is out of the city, we spent plenty of time in the car so it was super boring. The Buddha and the view were amazing and probably are amazing as well if you can see something and you don’t have clouds in front of your nose. We took some photos tho’.

thumb_IMG_4649_1024

When we arrived back to the resort we were full of disappointment and exhaustion we needed a proper lunch so we headed to the restaurant where I could finally choose my proper thai food. The name was Phad thai goong hor khai. Right? It didn’t help me either. But the description said it was a traditional thai pasta originally with prawns but I don’t like seafood so I asked with chicken. It was so tasty, hot and sweet at the same time. All of it was wrapped into an omelette. I know, it’s strange! 😀

thumb_IMG_4662_1024
This one is with prawn, we noticed the waiters mixed us, so we swapped the meals after the photos 😀

Then a Moldavian crew joined us (how cool is this job?! First time to meet a Moldavian person in my life 😀 ). He ordered something with rice, so what did come into my mind? MANGO STICKY RICE!! 😍😍😍😍  OMG I love it so much! So I ordered one for myself. I’m sure I’m gonna have it again soon as my next flight is also Phuket. 😀

thumb_IMG_4663_1024

I really need to write about the Thai customer service. They are so nice and respectful with you! They really want you to be satisfied, they are always smiling. Because of their culture they even bend down every single time. They are examples to follow. ❤

And you know what is not fair? The next morning when we were leaving…

The sky couldn’t be clearer 😀 Never mind, next time. At least there is a chance to have good weather for next time. 🙂

See you soon

Dorka


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s