Sziasztok,
Azért nem írtam mostanában, mert nem nagyon volt rá időm és energiám. Nagyon megszórtak repüléssel, kevéske pihenéssel, szóval amikor itthon voltam Dubaiban, akkor aludtam és edzettem. 😀 Szerencsére layovereket kellett lerepülnöm és nem turnaroundokat.
Varsó
Az első utam a lengyel fővárosba Varsóba vezetett. Küldetésem volt, amit aputól kaptam. Meg kellett találnom egy emléktáblát, ami a magyaroknak mond köszönötet.
Nem nagyon tudtam, hogy hol lehet… elsétáltam a magyar kulturális intézet épületéhez, de zsákutca volt, szóval feladtam, mert nem tudtam, hol máshol lehetne. Elindultam az óváros felé, és nézegettem az épületeket és az emléktáblákat, és egyszer csak szembe jött velem. 🙂
Nagyon tetszett Varsó egyébként. Hasonló Budapesthez stílusában, az egyetlen óriási különbség, hogy Varsó nagyon tiszta! Ezzel a kis mini videóval próbálom visszaadni a hangulatát.
A járat egyébként hasonló volt a magyarhoz, csak most nem én mentem a falnak az utasoktól, hanem a lengyel lányok. 🙂 Állandóan rajtuk lógtak az utasok, igyekeztem segíteni nekik.
Milánó
A következő járatom Milánó volt. Itt már jó párszor voltam pár évvel ezelőtt, amikor együtt voltam Rudyval. Írtam neki, hogy megyek, és fussunk össze, ha van ideje. Szóval az egész nap vele voltam, olasz kajákat ettünk, sokat beszélgettünk. Nagyon hiányzik a műrepülés! Jó volt hallgatni megint a mániákus műrepülő pilótát. 🙂 Megtudtam minden pletykát a pilótákról. 😀 Itt van egy két régi képem még a műrepülésből és Milánóból:
Durban ismét
A legutóbbi járatom ismét Durban volt. Előző hónapban igényeltem ezt, ezért megdobtak kettővel is. Ugye a cápákkal való merülés a bakancslistámon volt, ezért kértem. Hát másodjára nem volt túl sok teendőm. Valamiért extrán fáradt voltam, így kihagytam a többiekkel a vacsit, főleg mert az egyik crew iszonyatosan idegesítő volt, épp elég volt a repülőn látni a képét.😂😤 Másnap egy szuper hotel reggeli után átnéztem a szomszéd plázába. Elég nagy volt, szóval sok időmbe telt, míg végig másztam. És képzeljétek… belefutottam egy ismerősbe, nem is hinném el komolyan, ha nem lenne fényképem róla. 😀 Johannesburgban él Laci, de (ugye mint a névből is kiderült, magyar), oké egy ország, de akkor is…. pont abban a plázában pont abban az időben elsuhan mellettem. Én meg mondom magamban, ez a Laci.. de mi van, ha nem?! De repülős pólója van (bíráskodik műrepülő versenyeken, onnan ismerem). Na és szóltam neki és tényleg ő volt az. 😀

Most pár nap szabad, aztán indul a következő havi roster/beosztás. 🙂
puszi mindenkinek
Dorka
Hi Everyone,
I haven’t had time and energy to write lately as I had flights with a short rest. When I was in Dubai I was sleeping and I was in the gym. Luckily these flights were layovers and not turnaround. 🙂
Warsaw,
My first layover was the Polish Warsaw, where I got a mission from my Dad. There was a memorial tablet somewhere in the city which said thank for Hungarians for the help in 1919-1921. So I went to the Hungarian Cultural Institute, where else it can be,right? But it wasn’t there, so I gave up and I decided to visit the old town. Eventually the memorial showed up on the wall of a random building.
By the way I really loved Warsaw, it is similar to Budapest but cleaner. The flight was the same busy as the Budapest flight but in this case the Polish cabin crew went crazy because of the passengers. I tried to help them. 🙂
Milan,
Then I was rostered to Milan, I have been there several times when I was dating with Rudy, who is an aerobatic pilot. So I wrote him to meet if he was free that day. So we spent the day together, chatting and laughing eating lovely Italian food. It was so good to listen to the maniac aerobatic pilot. I got to know all the gossip about the other pilots. 🙂 I really miss this world from my life now. I will share some old photos from Milan and about the aerobatic aviation.
Durban again,
So I requested this Durban flight last month because of the sharkdiving, and I got 2. I didn’t have lots of things to do this time. I was so tired so I skipped the dinner with the crew, also because I couldn’t tolerate one of them, it was more than enough to see him during the flight. 😀 Next morning when I finished my nice breakfast I went to the mall next to the hotel which was so huge so I spent a lot of time there. I have a Hungarian friend who lives in Johannesburg… ok, same country but still. Once he passed by me, I wasn’t sure if he was it really. But then I saw he had a T-shirt with an airplane on it as he is a judge at aerobatic competitions.

Now I have some days off then I start my next month roster. 🙂
see you later
Dorka