Szervíz 1. hét

Sziasztok, Túl vagyunk a szervíz első hetén. Sokkal stresszesebb vagyok, mint mondjuk az SEP alatt (Biztonsági és vészhelyzeti eljárások). Azon gondolkoztam, hogy valószínűleg azért, mert nagyobb az esélye annak, hogy egy utasnak délutáni teát kell felszolgálnom mint, hogy vízre szállunk. 😀 12 nap  múlva ezeket tökéletesen alkalmaznom kell. Miről is szól a tréning? Az Emirates … More Szervíz 1. hét

És megvan a beosztááááás

Hellóóóó! Megkaptuk az első rosterünket, azaz beosztásunkat! Igen vicces volt, már mindenki tudta, hogy lassan jön, ezt is sorrendben kapjuk meg, először a pilóták, aztán purser (légiutaskísérők főnöke) stb stb lefelé a szamárlétrán 🙂 Szóval ma gondtalanul csináltunk egy feladatot az órán, tanár nélkül, mert ő egyesével foglalkozott velünk külön teremben annak kapcsán, hogy mik … More És megvan a beosztááááás

Már csak két hét

Sziasztok, Nagy az izgalom, holnap valószínűleg megkapjuk az életünk első rosterjét-beosztását. Ugyan november elején meg tréningen leszünk, de mivel befejezzük 10-e körül, így már kapunk beosztást, mert a hónap második felében kezdődik a repülééééééééééés! El sem hiszem! 😀 Ez most csak egy gyors bejegyzés lesz, mert itt már fél egy múlt, de blog írhatnékom van … More Már csak két hét

Dubai ezer arca

Már megint írok, mert olyan szuper hétvégém volt, meg amúgy is lógok az egyenruhás képekkel! Igen, megcsináltuk őket! 😀 ❤ Szombati progi… na tessék még nem szoktam meg, hogy itt a hétvége péntek-szombat, automatikusan írom, hogy szombat. Tehát még egyszer…. Pénteki proginak kitaláltuk, hogy megnézzük az Óvárost. Egyrészt anyu hatott rám, hogy amikor majd meglátogat, … More Dubai ezer arca

És vége a második tréningnek is…

Sziasztok, Úgy szalad az idő, sosincs idő semmire, mert vagy a suliban vagyok, vagy alszok 😀 Habár a hétvégék szabadok 😉 Így múlthétvégén csütörtökön és péntek este is kimozdultam 🙂 Csütörtökön a csoport egy részével elmentünk egy Irish Village nevű beülős / kiülős helyre. Szombaton a Mall of Emiratesben vettünk lakótársammal egy porszívót végre 😀 … More És vége a második tréningnek is…

Első megpróbáltatás: pipa!

Sziasztok ismét! 🙂 Először is, köszönöm, hogy ilyen sokan olvassátok a blogom, így nagyon szívesen ülök le, és írok a történésekről. 🙂 Ma ezért kihagytam egy partit! Na jó, ez nem igaz… Jó páran elmentek ma bulizni, mert végeztünk a SEP traininggel ( Biztonsági és vészhelyzeti eljárások). De holnap menni kell megint, szóval úgy döntöttem, … More Első megpróbáltatás: pipa!

Elkezdődött a tréning

A SEP tréning közepén járunk, ami a Safety and Emergency Procedures, vagyis Biztonsági és Vészhelyzeti eljárásoknak felel meg magyarul. Hihetetlenül intenzív a kurzus, kb levegőt nem kapok, szóval aki ide készül, kösse fel a gyatyáját. 😀 Úgy néz ki ez a két és fél hetem, hogy 7-8-kor kelek reggel, tanulok 12:00-12:30-ig, 13:00-kor buszra szállunk, irány a suli, … More Elkezdődött a tréning

Egy hete Dubaiban

Az elmúlt pár nap is esemény dús volt. Megtanították, hogyan használjuk a portálunkat, mindent ott tudunk intézni. Elmondták, hogy tudunk szabadságot igényelni, hogy tudunk vendéget fogadni a szálláson, hogy tudjuk megnézni a munkatársaink beosztását. Az utóbbi azért jó, mert anélkül utána lehet járni, hogy a barátaink itthon vanak-e Dubaiban vagy sem, hogy megkérdeznénk őket. Így tudjuk, … More Egy hete Dubaiban

Welcome in Dubai

4 napja vagyok Dubaiban, de valahogy olyan, mintha mindig itt lettem volna. Olyan természetes, jól érzem magam. Akadnak izgalmak, amikor el kell jutni A-ból B-be, vagy elered az eső a fürdőmben (erről később), de üzenem mindenkinek, szuperul vagyok 🙂 A búcsú elég nehéz volt Ferihegyen, de mindenkinek köszönöm, hogy kijöttetek velem, és tudnotok kell, hogy … More Welcome in Dubai

Holnapután_azaz holnap!!

Tegnap elkezdtem írni ezt a blog bejegyzést, és anyum rávett a csomagolásra, szóval át kellett írnom a poszt címét. A következő mondatom pedig már nem is érvényes, mert ma véglegesen bezártam a két bőröndöm___Lassan neki kéne állni csomagolni, már mindenem megvan, szerintem, felhalmozva egy szobába, és várja, hogy bepasszírozzam a bőröndbe. 🙂 ___ Hétvégén családlátogatás … More Holnapután_azaz holnap!!