A SEP tréning közepén járunk, ami a Safety and Emergency Procedures, vagyis Biztonsági és Vészhelyzeti eljárásoknak felel meg magyarul. Hihetetlenül intenzív a kurzus, kb levegőt nem kapok, szóval aki ide készül, kösse fel a gyatyáját. 😀 Úgy néz ki ez a két és fél hetem, hogy 7-8-kor kelek reggel, tanulok 12:00-12:30-ig, 13:00-kor buszra szállunk, irány a suli, 14:00-kor kezdődik az óra, és 22:00-ig tart. 23:00-éjfél, mire ágyba esek, mert még van írásbeli lecke, ami 1-1,5 órát igénybe vesz, reggel indul minden elölről a tanulással. 😀 ❤
Tudtam én, hogy nem egyszerű légiutaskísérőnek lenni, és az elsődleges feladatunk nem a pincérkedés, hanem a biztonság, de hogy ennyi mindent meg kell tanulni, azt nem gondoltam. Szerencsére szuperek a tanáraink, egyszerűen imádom őket, hárman vannak: egy egyiptomi nő, egy görög nő, és egy libanoni férfi. Nagyon jól tanítanak, sokat ismétlünk, interaktívak az órák, így úgy jövök haza, hogy már szinte tudom is, csak az angol kifejezéseket kell beletuszkolni a fejembe. Még az angol anyanyelvűek is küszködnek vele, tök vicces, ilyen 7-8 szavas elnevezések például az ajtó részeinek. 😀
Eddig 6 gyakorlati vizsgánk volt (ezek mind repülőgép szimulátorban-mozog, zörög, rázkódik, füstöl, minden ami kell, isteni 😀 ) és 2 elméleti (egyik szóban, másik számítógépen teszt formájában).
Gyakorlati vizsgák:
- Turbulencia – hogyan kell rendbe rakni a kabint, ellátni az utasokat, ha szükséges
- Tervezett kényszerleszállás – amikor a magasban történik valami, és van még 10-20 percünk, és fel tudjuk készíteni az utasokat a földet érésre (reptérre, terepre vagy vízre 😉 )
- Nem tervezett kényszerleszállás – amikor fel vagy leszállás közben történik valami, és nem tudjuk az utasokat tanácsokkal ellátni előre.
- Kabinnyomás-változás – amikor valahol szivárog a levegő, vagy simán kiszakad egy ajtó vagy ablak 😀 ez a legfinibb szerintem, nagyon megijedtem, mikor elém zuhantak az oxigén maszkok 😀
- Tűzoltás – na jó, ez is jó! Megtanultuk észlelni, felderíteni és eloltani a tüzet. Ezt kellett gyakorolni a szimulátorban, de itt nem igazi tűzzel és füsttel. Ez után pedig valódi tüzet is kellett oltanunk egy másik épületben, ahol szuperul ki volt alakítva minden, az egész kontrollálva volt, és vigyáztak ránk a drága oktatóink 🙂
- Kommunikáció – tűzoltás közben egy légiutaskísérőnek telefonon folyamatosan tájékoztatnia kell a kapitányt a történtekről. Állati nehéz, mert egyrészt angolul kell, a kapitány is kérdez, és a kollégák is kiabálva jelentik nekem a helyzetet.
Nagyjából minden napra jutott egy gyakorlati megpróbáltatás a szimulátorban. A szóbeli vizsga arról szólt, hogy a fedélzeten lévő összes eszközt meg kellett tanulni, hogy hogyan ellenőrizzük le repülés előtt (szóról szóra!). 18-20 ilyen eszköz volt. A számítógépes vizsga pedig 25 kérdés volt, és 80%-ot kellett teljesíteni, minden apróságba belekérdeztek.
Jaj még volt egy ajtó feladat is, hogy a Boeing B777-nek hogy kell kinyitni az ajtaját. Nem ám csak úgy, hogy megfogod a kart aztán megrántod és kész… Egyszerűnek tűnik, de nem az. Kellett nyitni zárni sima esetben, és evakuálni is kellett. Ezutóbbi nagyon jó volt, mert üvölteni kell, mint az állat, hogy induljanak meg az utasok.
A legizgibbet hagytam utoljára… A vízre szállást. (Természetesen, tudom, hogy ezek a dolgok nagyon is komoly esetek, és nem szabad belőlük viccet csinálni. De amikor egész délután ezekről a balesetekről hallgatunk, és hogy hányan hol haltak meg, kicsit már depis az ember, és jól esik a hülyülés a többiekkel. Tehát ennek fényében.)

Képekben mutatom meg. Miután lecsúsztunk a felfújható csúszdán, megtanultuk, hogy hogyan használjuk azt úgy, mint egy mentőcsónakot, és hogy maradjunk életben a tengeren, míg megtalálnak. Egyébként elképesztő mennyi eszköz van a túlélésre! Szóval nyugi, ha a vízre szállást túlélted, akkor túl vagy a nehezén már. 😀 Ezek után bele kellett ugrani az elég hideg vízbe mentőmellényben, és felvenni a megfelelő pózt, hogy ne fagyjunk meg félórán belül.




Csütörtökön nagy vizsgánk lesz, megkapjuk a typerating-et a B777-re, azaz az engedélyt, hogy repülhetünk és szolgálhatunk rajta. Elméleti vizsga lesz, elég kemény! Szorítsatok!
See you soon,
Dorka
Szia Dorka 🙂 Imádom a blogodat…ezt olvasom már napok óta. A jövőben én is kipróbálnám magam ebben a szakmában, de még nem érzem az angolomat megfelelőnek
Tudnál esetleg tanácsot adni? Neked hogyan sikerült elsajátítanod? A bejegyzéseddel kapcsolatban pedig arra lennék kiváncsi, hogy volt olyan része a vizes vizsgának, ahol le kellett úszni egy hosszabb távot? Kiváncsi vagyok, milyen kondi kell hozzá 😀 Ja és végig mellényben vizsgáztok? És még egy utolsó kérdésem lenne, ha nem baj…ha van kedved és időd persze hozzá 🙂 Az interjún azt a bizonyos 212cm-t csak meg kell tudni érinteni ujjal, vagy hogy van ez??? 😀 Izgatottan várom a várom a válaszod 😛
LikeLike
Szia Regi,
Örülök, hogy tetszik a blogom! mostanában áttértem vlogolásra:
https://www.youtube.com/channel/UCYFvV_S6ZY9kg-Tbmj2Nxqw?view_as=subscriber
A következő videóm arról fog szólni, hogy milyen a felvételi, ott beszélek majd mindenről.
Angol nagyon fontos, hogy menjen beszélgetés szinten. Próbálj meg úgy készülni, hogy beszélgetsz emberekkel angolul. Muszáj, hogy magabiztos legyél! 🙂 Vagy esetleg arra gondolsz, hogy a tréning hogy ment angolul? Nehezen, sok volt a szakszó, de ez is csak olyan, mikor angol órán a tanár felad egy rakat szót, hogy tanuld meg másnapra a szódogára. 🙂
A tréninggel kapcsolatban pedig végig mentőmellényben voltunk, és nem kellett úszni, csak beleugrottunk a vízbe, felvettük azt a pózt, amiben nem fagyunk halálra 2 perc alatt csak 10 perc alatt, és utána kijöttünk a vízből. Nem para. 🙂 Csak jó hideg a víz. 😀
212 cm-t el kell érned pipiskedve, igen.
Nézd meg a videóimat 🙂
köszi, hogy írtál! 🙂
üdv,Dorka
LikeLike