Dubai ezer arca

Már megint írok, mert olyan szuper hétvégém volt, meg amúgy is lógok az egyenruhás képekkel! Igen, megcsináltuk őket! 😀 ❤

Szombati progi… na tessék még nem szoktam meg, hogy itt a hétvége péntek-szombat, automatikusan írom, hogy szombat. Tehát még egyszer…. Pénteki proginak kitaláltuk, hogy megnézzük az Óvárost. Egyrészt anyu hatott rám, hogy amikor majd meglátogat, azt meg akarja nézni – és hát nem mehetünk oda felkészületlenül. A másik indok az volt, hogy egy teljesen más oldalát ismerhetjük meg itt Dubainak. A városrészt Deira-nak hívják, és régebben ez volt a kereskedelmi központja Dubainak, amelyet egy patak szel ketté, amin csak hajóval lehet átmenni. 😀 Persze, hogy kipróbáltuk! Egy dirham volt az út díja a túlpartig, kb. 2 percig tartott a túra, de még így is kicsit veszélyben éreztem magam, mert elég közel suhantak el mellettünk a hajók.

IMG_8004IMG_8005

Nagyon sok piaccal is találkoztam, amik nagyon kedvesek, szépek voltak, és csalógatóak. Leszámítva a tolakodó eladókat … Mindegyik be akar csalni a boltjába, hogy nézd meg, mijük van, de úgy, hogy beállnak eléd, amikor sétálsz, és leszólítanak egy általuk kitalált néven (én voltam Shakira, meg Angelina). Engem ezzel csak elrettentenek, ha meg akarok nézni valamit, vagy megvenni, úgy is megveszem, de így végül nem vettünk semmit. Majd legközelebb már úgy megyek oda, hogy tudom, hogy mire számíthatok, és akkor kicsit jobban szétnézek 🙂

thumb_DSC07529_1024 thumb_DSC07530_1024 thumb_DSC07536_1024 thumb_DSC07537_1024

Természetesen aranyat is találtunk itt, egy egész piac épül erre, a Golden Souk. 300 kiskereskedő 10 tonna aranyából lehet válogatni! Eszméletlen milyen mennyiség! Van egy rekord “gyűrű” is ezen a részen. Star of Taiba, Taiba csillaga nevet kapta a 21 karátos 64 kilogrammos csecsebecse 😀

IMG_7997
Star of Taiba

Másnap felfedeztünk egy újabb strandot, többen ajánlották már az Al Mamzar névre keresztelt part szakaszt. 5 dirhamot kellett fizetnünk belépőnek, ami 375 forintnak felel meg. Mint egy balatoni ár. 😀 Na azt kell mondjam, hogy eddig ez a hely tetszett a legjobban, csendes, békés, óriási, alig voltak emberek. Van egy kisebb öböl rész, ahol egyáltalán nincsenek hullámok, a másik oldalon pedig kicsit mozog a víz, de teljesen jó. A Burj Al Arab épületéhez közeli strandon múltkor jó párszor pofon vertek a hullámok, szóval inkább ez! 😀 Hallottam egy családot, ahol apuka angolul beszélt a gyerekekkel, anyuka meg magyarul. Kicsi a világ! 😀

thumb_DSC07553_1024thumb_DSC07555_1024
 thumb_DSC07562_1024

*Kattintsatok rá a képekre, és úgy nagyban is látszanak!


És akkor most a várva várt egyenruha! Azért hagytam a végére, hogy biztos, hogy végig olvass mindent, ne csak a csodaszép egyenruhát nézd meg 😉

thumb_DSC07544_1024 thumb_DSC07546_1024

És ma túlestünk az Image & Uniform napon, ahol elmondták, hogy csináljuk a hajunkat, a sminkünket. Mit vigyünk magunkkal, ha turnaroundra (tudod, oda-vissza, nem hagyjuk el a repteret), vagy ha layoverre megyünk (ott vagyunk kb 24 órát). Vagy ha standby-on vagyunk (készenlétben), akkor mind a négy évszakra kell csomagolnunk, mivel nem tudjuk, hogy Sydneyre vagy Moszkvára osztanak-e be. 😀

Na a sminkkel kapcsolatban annyit, hogy megtaláltam a tökéletes alapozót, már csak meg kell venni. Nagyon segítőkészek voltak a trénerek, ha nem ment ez vagy az, akkor megmutatták rajtunk.

Csoportképek:

IMG_8055 IMG_8056

IMG_8057

És most pedig Aeromagazint fogok olvasni, friss, ropogós, októberi, KÖSZI APU! 😀 Szóval a posta ki lett próbálva, működik! Aki meg akar lepni valamivel, szóljon, küldöm a címem 😉 ❤

see you soon

Dorka

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s