Ismerd meg a helyet, ahol élsz! | Get to know the place where you live!

Sziasztok!

Na ígértem, hogy majd milyen szuper posztot írok a következő téli utamról. Ez nem fog összejönni, mivel a London layoverem alatt csak vásároltam. A hotel (mint a legtöbb európai városban) a repülőtér mellett van, így a zsebpénz nagy része elment volna a vonatra, én meg karácsonyi vásárolni akartam, illetve magamat is meglepni ezzel-azzal. A foglalkozás elérte célját, alig bírtam hazavonszolni a bőröndöm.

Ne aggódjatok, így is van miről írnom, mióta apu itt járt, tervezem, hogy megosztom veletek azt, amit tanultunk az arabokról, főleg a hagyományos viseletükről. Azzal kezdeném, hogy ez az öböl-béli arabok viselete főleg: Kuwait, Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Qatar, Omán, Szaúd-Arábia. Ha bármi nem stimmel, akkor elnézést kérek, nekünk ezt mondták. 🙂 Nyugodtan javítsatok ki!

Először ugye az óvárosba látogattunk el, ahol beszereztünk apunak egy tradicionális fehér ruhát Dishdash vagy Kandura. Illetve a fehér-piros fejkendőt, Ghutra és a fekete valamit ennek a tetejére, aminek Agal a neve.

thumb_img_7532_1024
Helyi öltözék: Kandura (fehér ruha), Ghutra (fejkendő), Agal a fejtetőn

Majd ellátogattunk másnap a sivatagba a safari programra, ahol én is magamra öltöttem a női ruhát, Abayat.

thumb_img_7631_1024
Abaya és Kandura
tho
Országonként eltér, hogy hogy viselik a Ghutrát, apunak a fentebbi képen Szaudi viseletet hajtogattak

A női kendőt, Niqab-ot már én is fel tudom kötni magamnak, sőt én raktam fel más turistákra. 🙂

thumb_img_7664_1024
Niqab

Minél jobban takarja magát a nő, annál közelebb érzi magát Istenhez. Nem utolsó sorban véd a nagy széltől és homok vihartól, ami nem is ritkán fordul elő a városban is.

Míg itt volt apu, egyik este böngésztük a hop on hop off piros turista busz térképet, és találtunk egy Mecsetet rajta, és utána jártam, miért olyan különleges. Ugye írtam korábban, hogy be lehet menni nem muszlimoknak is, és nem csak azért, hogy szétnézzünk, hanem egy egyórás beszélgetésen vehetünk részt, ahol egy nő tart előadást a muszlim vallásról, szokásokról.

thumb_img_7942_1024
Jumeirah Mecset

Tehát a muszlimok ötször imádkoznak egy nap. Napfelkelte előtt 10-15 perccel, majd ebéd előtt, délután 3 körül, majd 5 és 6 óra között, és miután lemegy a nap. Ez egyébként mindig változik, a nap mozgását követi, a Mecsetben ki voltak írva az időpontok egy táblára, poénkodott is a nő nekünk, hogy az nem az aktuális valuta árfolyam.

15328349_10209576718429012_1874564437_n
A Mecset belsejében láthatók a táblán az imaidőpontok + a napfelkelte
thumb_img_7912_1024
Megmutatták, hogy imádkoznak

Az ima előtt az úgynevezett Adthan hívja a muszlimokat imára, ami a Müezin. Ez a mecsetek minareteiből zeng teljes hangerővel, és mivel a város minden második utcáján van egy Mecset, így mindig lehet őket hallani. Ami külön érdekesség, hogy a plázákban ilyenkor a sima zene elhallgat, és a hangszórókból szól a Müezin. Ha a közelben nincs is Mecset, imaszoba mindenhol van.

A srácon máshogy van kötve a Ghutra, megkérdeztük tőle, hogy miért. A valász, ez a lezser viselet, mondták, hogy ez olyan, mint mikor mások feldobnak egy baseball sapkát. Hát megtaláltam youtube-on, hogy kell felrakni, kicsit bonyibb, mint a baseball sapi. 🙂

Az hogy fehér vagy piros a Ghutra, nem jelent semmi megkülönböztetést ma már, korábban a piros mintásat hordták az ország első emberei. A fehér egy vékonyabb anyag, így azt nyáron hordják főleg, a piros mintás pedig egy vastagabb anyag, tehát a téli viselet. Én ahogy itt járkálok a városban télen nyáron látok ezt is azt is, szerintem, ahogy épp kedvük tartja. 🙂

Most két nagyon érdekes és mókás tény jön! Ugye ez az öltözék nagyon régi, és mint kiderült, mindennek megvan az oka, hogy miért olyan, amilyen. Ugye azt már tudjuk, hogy a homokviharoktól véd főleg és elvileg nem annyira meleg. Na most a férfi ruhánál ugye van az Agal a fejtetőn, a fekete kötél szerű dolog.

agal-iqal-igal-egal-tete-ghutra-keffieh-rouge
Agal

Tehát ezt ki lehet nyitni egy 8-as formára, és elvileg régen ezt arra használták, hogy a sivatagban a teve lábára rakták, hogy ne menjen el. Ugye a melegben pórul jársz, ha ott hagy a közlekedési eszközöd. :O Na most, nem tudták máshova tenni, csak a fejükre. 😀 Így alakult ki a viselet.

Aztán a másik érdekesség, hogy a Kandurán lóg a nyakuknál egy fehér valami, látszik a képen apuén is. Mesélte a nő nekünk, hogy azt egy nagyon erős kölnibe mártogatták, és azt szagolgatták tevegelés közben, mivel 40 fokban a teve igen csak büdösen izzadt! 😀

A női viseletről is hallottunk egy érdekességet.

a566ec8e403c210a41626fc9333d7ed1
Burghaa

A képen látható maszk a Burghaa, amit az idősebbeken lehet ma már csak látni és a napsugaraktól védett, ma már a modern nők Gucci napszemüveget viselnek. 🙂

Dubai az egyik legnyitottabb arab város szerintem, mindenkit befogadnak és még dolgoznak is azon, hogy maradjanak a bevándorlók. Nekem a kedvencem, hogy az itteni tescoban van karácsonyi részleg, sőt karácsonyi fesztiválok és piacok is vannak decemberben. Jó, ne várjunk egy bécsi karácsonyi vásárt, de megteszik a tőlük telhetőt! Cserébe annyit kérnek, hogy mi is tiszteljük az ő szokásaikat.

thumb_img_8614_1024
Dresscode

Ezzel a kis kártyával most találkoztam, ha túl rövid a szoknyád, akkor a Dubai mallban odamegy hozzád egy pasas, és diszkréten a kezedbe nyomja ezt a kis kártyát! 😀 (Persze nem én kaptam, hanem csak barátnőm hallott róla, és mikor ott jártunk, kunyizott egyet a sráctól. 😀 )

Itt zárom soraim. Remélem, érdekesnek találtátok a beszámolót! 🙂

Üdv,

Dorka


Hi Everyone!

I wanted to write about my next winter destination, but it is not gonna happen as I spent all the layover shopping for Christmas and myself. 🙂 I still have things to write about. Since my Dad visited me in November I have a blog post in my mind about the Arab culture mostly the Arab dress.

If I am wrong at some points, please correct me, I’m just writing what we heard. So firstly I would like to show you the traditional Arab dress which is used on the Persian Gulf: Kuwait, Bahrein, Qatar, UAE, Saudi Arabia, Oman.

On our first day Dad and I visited the old town where we bought a traditional dress called Kandura or Dishdash for my Dad, and also the head scarf called Ghutra,plus the black thing on the head which is Agal.

thumb_img_7532_1024
Kandura, Ghutra, Agal

On our second day we went for safari in the desert where you can try the dresses, so I put on the female one called Abaya.

thumb_img_7631_1024
Abaya and Kandura
tho
The head scarf is different as per countries, Dad has the Saudi on the photo above

By now I am able to put on the female scarf called Niqab by myself, what’s more I helped other tourist. 🙂

thumb_img_7664_1024
Niqab

The more women hide themself the closer they are to the Creator. But it also protects them from the heavy wind and sand storms.

So we found a mosque where also non muslims can enter and look around. It is also possible to participate on a 1 hour session where you can learn about the religion and traditions, you can also ask what ever you want! This mosque is the Jumeirah mosque.

thumb_img_7942_1024
Jumeirah Mosque

Well, muslims pray 5 times a day, before sunrise, midday, around 3 pm, between 5-6 pm and after sunset. The timing is changing with the sun, there is a list of time in the mosque, the lady (who gave the session) was joking about it, ‘it’s not the actual changing rates!’

15328349_10209576718429012_1874564437_n
praying time+sunrise

Muslims are called to pray with the ‘Adthan’ which is a song, Muezzin and it’s coming from the minaret of the mosques. It’s interesting that you can hear it also in the malls and you can find praying rooms everywhere if there is no mosque around.

thumb_img_7912_1024
praying

So the guy who showed how to pray was wearing the Ghutra in a different way, we asked what that meant. ‘This is the leisure attire when you put on a baseball cap!’ Well, I found a video how to tie it, it looks more difficult than a baseball cap. ☺️

The Ghutra can be white or red, today there is no difference but back in the time the people from government and military wore it. The white one is the summer scarf as it is a thinner material and the red one is the winter attire. But as I’m going and coming in the city I can see both, I guess the wear what they prefer. 🙂

Now I have 2 really interesting fun fact about the traditional male dress for you.

agal-iqal-igal-egal-tete-ghutra-keffieh-rouge
Agal with the scarf

So the Agal was used in the desert back in the time to stop the camels to escape in the desert. They put it on the legs of the animals so the camels couldn’t leave you alone in the hot desert. When they continue the trip they just removed the Agal from the camels and placed it on the head.  🙂

Fun fact no. 2: there is a hanging white piece on the male dress at the neck part, You can see on the with with my Dad, it was soaked in a really strong perfume and they smelled that to hide the horrible smell of camels in the desert as they were sweating like hell in the 40 degrees. 😅

a566ec8e403c210a41626fc9333d7ed1
Burghaa

I have an information about the female outfit as well. There is a thing called Burghaa on the elderly women’s face, it was used against the sun. Today the modern Arab women wear Gucci sunglasses. 🙂

In my opinion Dubai is one the most open minded Arab country, they accept everyone and they want to keep the immigrants. One of my favorite things here is that you can find the Christmas session in the supermarkets and Christmas festivals are hold during the holiday season, what’s more you can find Christmas markets. They ask only one thing, respect their culture.

thumb_img_8614_1024
dresscode

I met this little card firstly a few days ago in Dubai mall. If your skirts, shorts are too short a guy come to you and give you this card discreetly as a reminder your dress is inappropriate. I’ve never had that issue but one of my friends knew about this so she asked this card in the mall to show us. 😅

I hope you found interesting my post. 🙂

See you soon,

Dorka

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s