live4flying

Hát ez a Manila megér önmagában egy blogbejegyzést. 😀 Ugyan, az eredeti tervem nem sikerült, de így is nagyon jól éreztük magunkat!
Az eredeti ötlet az volt, hogy meglátogatom a Taal vulkánt, ami egy másik szigeten van. Olvastam a portálunkon róla, hogy az ember magátol is oda tud találni, de kaptunk egy e-mailt, ami szervezett túráról szól. Utána néztem a vulkánnak, a Luzon szigeten van és a történelem során 33-szor tört ki. Ugyan mostmár csöndben van 1971 óta, de 1991-ben elkezdett haborogni, de nem tört még ki azóta. Úgy mentünk volna oda, hogy egy 2 órás busz út után hajóval elmentünk volna a szigetre, azután pedig lovakkal fel a vulkánhoz. Ez egy csodálatos túra lenne, ezért elkezdtem kérdezgetni a többieket repülés közben! És persze mondták, benne vagyunk, menjünk. Aztán este elkezdték kihúzni magukat alóla, de olyan undorító módon, hogy nem válaszoltak a közös beszélgetésünkben a kérdéseinkre. Egy német lánnyal nagyon szerettünk volna menni, de ugye minél kevesebben vagyunk, annál drágább. Kettőnknek már nagyon sok pénz lett volna, közben meg annyira sikerült lealkudnia a szállodával az árat négyünkre Marijanak (német lány), hogy már röhögtem. Amíg mi szenvedtünk az árakkal este, eltűnt az egyik lány.. A szobájában hívtam a vonalas telefonját is… Elment masszázsra… Olyan mérges voltam rájuk. Mindegy, Marijaval eldöntöttük, hogy mi akkor is csinálunk valamit. 🙂

 

Reggel 9-kor találkoztunk Marijaval, mire én leértem a recepcióra, ő addig megérdeklődte, hogy hova érdemes menni. Egy Intramuros nevű város részt ajánlottak, ami azt jelenti spanyolul, hogy falak között. A spanyolok 1571-ben értek ide Mexikóból a hódítások során. Manila városa a távol-keleti kereskedelem központjává vált a spanyolok számára. Hasonlóan nehéz történelmük lehet, mint nekünk magyaroknak, senki sem hagyta békén őket, angolok, japánok és kínaiak is be-benéztek hozzájuk nem épp békés szándékkal. A második világháború alatt is a japánokkal szemben álltak, de az amerikaiak segítettek a filippineknek. Na a lényeg a lényeg, hogy nehéz életük volt.

Marijaval nyakunkba vettük a várost, hihetetlen mekkora ár különbségek vannak… Egy filippin pezó 6,12 HUF ma, számoljunk így. Azt mondta a szálloda portás, hogy van szállodai taxi, 1000 pezó alap áron, de hogy a sima taxi 40-ről indul, de várni kell rá LEGALÁBB 10 percet, mire fognak egyet nekünk. Mondtuk, nem baj, kibírjuk. XD Elindultunk, és hát itt óriási a forgalom, kb 45 perce mentünk már (taxi óra még mindig csak 160-nál járt), amikor vett egy éles kanyart a sofőr, és lehúzódott egy benzinkúthoz. Gondoltuk naívan, biztos tankolni kell… Hát nem, felforrt a vize, és ott öntözte a füstölgő/gőzölgő motort… 😀 Megnéztem GPS-en, már csak 1,1 km hiányzott úti célunkig, de ki tudja, hogy tényleg annyi-e… Na elindultunk gyalog, hogy majd fogunk egy taxit. Találtunk rögtön egyet, de ez más taxi társaság volt, és rögtön 300 pezóért akart minket elvinni 1 km-rel odébb.. Na nem úgy van az. Sétáltunk kicsit, és rögtön belebotlottunk a megoldásba. Egy Simson motorba, aminek volt ilyen fura oldalkocsija, sajnos csak távolabbi fotó van róla (lentebb), de nagyon mókás volt. Ezzel a lélekvesztővel mentünk kb. 5 percet 100 pezóért, és végre megérkeztünk az Intramuros városrészhez.

 

 

A Simsonosunk rögtön átadott egy cuki srácnak minket, mikor megérkeztünk az Intramuroshoz, aki meg akart győzni, hogy ő elvisz minket a biciklijével, és körbevezet. Mondtuk neki, hogy elvagyunk gyalog, meg amúgy is drága a 350 pezó/30 perc/ fő. Erre mondta, hogy van egy szuper ajánlata, 250 pezó/30 perc kettőnknek. Mondtuk neki, hogy ez nem okés, hogy minden félórában fizetünk, és ott hagytuk. Tényleg magunk akartunk menni. De képzeljétek, nem hagyott békén minket, és jött utánunk. Mondta, elvisz minket 500-ért időkorlát nélkül, dehogy menjünk vele, mert el fogunk veszni, és nagyon nagy részt kéne besétálni, és hogy ő mesélne a történelemről. Mondtuk 300-ért mehetünk. Szóval az üzlet megköttetett. 🙂 Felpattantunk a biciklijére, kb 2 órás út során megmutatott nekünk mindent.

Megtanította nekünk a srác, hogy hogy mondod a nyelvükön, hogy gyönyörű lány – maganda, és hogy jóképű srác – poogi! 🙂 (persze csak úgy tudom leírni, ahogy hallottam, nem tudom helyesen).

Elvitt minket egy graffiti-s helyre is, ami a képein jobban nézett ki, mint a valóságban, de egye fene, volt egy jó poénja rá, így megérte. Mutatom képekben.

Ezután a Fort Santiago következett, ami az utolsó állomásunk volt egyben. Itt kifizettük Andrei-t, végül 500 pezót adtunk neki, mert utána számoltunk és az a 300 nem volt 2000 HUF, ő meg 2 órán keresztül tekert. Olyan cuki hálás mosolyt kaptunk cserébe tőle. Azt mondta megvár kinn, és fog nekünk egy taxit, de persze lelépett, de nem baj. 🙂 Remélem, intézett magának új kuncsaftokat, és tovább tekert.

Szóval ez a Fort Santiago egy erőd, ami a legfontosabb építménye volt a spanyoloknak, rengeteg filippin halt meg itt a második világháború alatt a börtönben. A folyó partján volt, szépen körbe jártuk ezt is, és csináltunk pár képet.

  
Ezek után fogtunk egy taxit, és egy óra alatt visszaértünk a hotelba, ez kb 10-15 km-re volt, de akkora forgalom volt, hogy akár sétálhattunk is volna a taxi mellett. Ezt a taxit nem nyírtuk ki egyébként, kibírta hazáig. Gyorsan elszaladtunk ebédelni, majd elnéztünk a szomszédos plázába (ahol a drágalátos crew töltötte az egész napját, ezzel kihagyva Manilát teljesen… Nekik is az első alkalom volt, hogy ide repültek). Szuvenírt, mágnest akartunk venni, de ehelyett én egy táskával, Marija meg egy felsővel lett gazdagabb. 🙂 Nesze neked hűtőmágnes… XD

Amúgy a repülésről… Nyugis volt, az utasok csöndben voltak, nem nyomkodták a callbellt (csengőt). Általában amikor azzal a kocsival vagyok, amivel takarítok, azon csak víz, kávé és tea van, de mindig kérnek sört, bort stb, és ilyen 6-8 rendeléssel érek vissza a galleyba, na most egy sem volt… 🙂  Igaz, oda fele, ketten összeverekedtek, ilyet se láttam még.. Nem tudom, mi volt a kiváltó ok, de ököllel püffölték egymást.. Az utasok úgy szóltak, mert én a másik oldalon voltam, épp beértem a középső galleyba a kocsimmal, és onnan nem láttam. Igazából odamentem, és csak a számat tátottam. XD Eleve volt köztünk egy kocsi, másrészről a mellettem lévő crew már hívta a kis főnököt, de mire odaért a srác, addigra egy utas szétszedte őket. Utána úgy kellett őrizni őket, hogy ne menjenek egymás közelébe… 😀 De utána hallottam, hogy a manilai repülések ilyenek, szeretnek verekedni. 😀

A tanulság ezután a layover után egyébként, hogy ezentúl mindig lesz egy önálló tervem, amit egyedül csinálok, és elég kalandos… Ha a crew nem aktív, akkor is hasznosan tudom tölteni a layovert. És volt egy lengyel srác a crewk között, aki szintén ír blogot (ő nem lusta, és két nyelven nyomja), és mondta, hogyha megyek valahova, előtte nyugodtan olvassam el, ő mit csinált. Amúgy is most már felfegyverkeztem mindenféle offline alkalmazással a telefonomra… Mert ezt a vulkán túrát egyedül is megcsinálhattam volna, ha felkészülök előre … Nem értem, hogy miért volt jó nekik ez, lusták…

Már csak két turnaround, és megyek hazaaaa! 🙂

See you soon

Dorka