Sziasztok,
Nagyon régen nem írtam már blog bejegyzést, viszont olyan dolog történt velem, hogy újra írhatnékom támadt!
Tudom, már sokszor írtam, hogy életem élménye volt ez vagy az egy-egy layover során, de a május 25-ei hétvége felülírta az eddigi összes történést az életemben. Tehát, hogy mi is volt ez. Tudjátok szívem csücske a repülés, vagy annál több, az egész szívem repülés! Lehetőségem nyílt arra, hogy egy igazi sugárhajtású vadászgéppel repüljek egyet. De hogy is indult ez az egész?
2013-ban került Magyarországra egy L-29 Delfin típusú gép Komócsi Zoltán révén, akinek szintén a mindene volt a repülés, és ennek keretében elindult egy óriási csapatmunka annak érdekében, hogy a repülő magyar lajstromba kerüljön (mint a rendszám az autóknak). Hosszú évek munkájának köszönhetően tavaly ősszel átkerült a magyar hatóság alá, tehát a tulajdonos a Komo-Sky team, illetve a Goldtimer Alapítvány az üzemeltető, aki többek között felel például a Li-2-esért, Po-2-esért vagy Kányáért. Mindegyik történelmi jelentőségű szerkezet és az alapítványnak köszönhetően láthatjuk őket repülni repülőnapokon. Aki szeretné jobban beleásni magát abba, hogy hogy is volt a folyamat az alábbi videóban nyilatkoznak a pilóták, Szakács Gábor és Rohács Tamás.
Az L-29 nagyon fontos Magyarország történelmében, nagy szerepet játszott a 60-as, 70-es években a vadászpilóták kiképzésében, az alábbi cikkben olvashatjátok el a sztorit róla.
http://iho.hu/hir/delfin-szolnokon-hazatert-egy-fontos-tipusunk-130712
Én hogy is kerültem a képbe? Édesapám, Bekecs Imre a Delfin egyik szerelője. Többen folyamatosan dolgoztak/dolgoznak a gépen, hiszen amíg angol lajstrom alatt volt a gép, akkor is repültek vele bemutatókat airshow-kon, tehát volt teendő vele (akkor még angol szakemberek társaságában). Sokkal több törődést igényel egy ilyen masina, mint mondjuk egy cessna és társai. Évekig kerülgettem a repülőt, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor beleülhetek, hogy csapjunk vele egy kört!
Május 25-e volt ez a nap, amikor a szolnoki katonai repülőtéren családi napot szerveztek az ott dolgozók részére. A Magyar Honvédség múltját és jelenét mutatták be, és légibemutatók szemtanúi is lehettünk, ahol a Delfin is megjelent és a statikus soron volt kiállítva. Hazainduláskor volt lehetőségem kipróbálni a repülőt hátsó ülésből.
Szakács Gábor “Szaki” volt a pilóta. Felszállás előtt kaptam egy biztonsági eligazítást (briefinget). Miről is szól a műrepülés, milyen hatással van az emberi szervezetre, hogy ülök be a gépbe, hogy hagyom el a gépet normál és vészhelyzetben. Kaptam ejtőernyőt is, megmutatták, mit rántsak meg a fülkében, ha gond van, persze csak utasításra. Katapultülés nincs a Delfinben, mivel civil gépben nem lehet, ha jól tudom, de az aktiváló kar eldobja a kabintetőt a fejem fölül, szóval csak óvatosan helyezkedtem ott hátul, nehogy meghúzzak/megnyomjak valami piros kart, gombot. Apuék szereztek rám méretben passzoló tűzálló hajózó ruhát (a Komo-Sky team biztosítja ezt egyébként, de én kétszer is belefértem volna abba, így kaptam kölcsön egyet női méretből), illetve még rávettem egy úgy nevezett G ruhát, ami rá van kötve a gép rendszerére, és összeszorítja a lábam és a hasam abban segítve, hogy elviseljem a G erőt. A G erő a nehézségi gyorsulás, ami hat az emberre műrepülő figurák közben (bukfenc, háton repülés, orsó stb).
Úgy kell elképzelni, hogy ha azt mondom, hogy +2 G erő hatott rám, akkor a testsúlyom kétszerese préselt bele engem az ülésbe, ha negatív ez az erő, akkor úgy érzed, hogy kiszakadsz a repcsiből mindjárt. A pozitívat könnyebben viseli az emberi szervezet, képzett vadászpilóták, műrepülők akár 10-11 G-t is elbírnak rövid ideig, nekem 5,5G volt a legnagyobb. Nem veszélytelen a dolog, mert kimegy a fejedből a vér, és elájulhatsz (ugye nyom bele az ülésbe az erő, és a vér is lefelé menne), erre van a ruha, illetve speciális légzés. A negatív terhelésnél pedig a fejedbe megy a vér, az az egészségtelenebb, ebből, ahogy hallottam, 3-4-5 G-ket szoktak elviselni.
Amikor túl voltunk a fontos tudnivalókon, bepattantunk és pöcc-röff indult is! Ja, nem! Sugárhajtású vadászgépet külső áramforrásról indítanak, mint mikor bebikázod a kocsid, hogy kíméljük az akkumulátort, arról is elindulna egyébként. Igazi csapatmunka ez a vadászrepülés, egyedül nem menne. Csak vigyorogni tudtam, mikor elkezdett mögöttem süvíteni a hajtómű. Volt legalább 40 fok a kabinban, amikor rám csukták a dekket, fene gondolta volna, hogy ilyen meleg egy működő sugárhajtóművel a hátam mögött lecsukott dekkel a tűző napon. Így várni, hogy induljunk, nem semmi volt. Ráadásul volt rajtam ugye ruha is rendesen, pár perc alatt leizzadtam, és itt még a földön voltunk! 😀 Gondoltam, mi lesz itt később.
Utolsó integetés apának, hogy minden rendben, Szaki még hátraszólt a rádión nekem, hogyha készen állok én is, akkor indulunk. A toronytól megkaptuk az engedélyt, neki rugaszkodtunk a 2 km-es pályán a felszállásnak. Ahogy elemelkedtünk futókat behúztuk, és elértük felhőalapot, megkezdtük a műrepülést a reptér felett. Bukfenc bukfenc hátán, orsó, alacsony áthúzás. Minden volt. Az első bukfencet még nehezen viseltem, szerintem kicsit be is szűkült a látásom, ahogy kiment a vér a fejemből, de aztán belejöttem a hasprésbe, és onnantól vigyorgás volt. Mókás volt, mert az első pár figura után a mikrofon lecsúszott a szám elől ( arra is hat a G erő), és kérdezte Szaki, hogy minden oké-e, és mivel nem válaszoltam rögtön, mert kapkodtam a mikrofonért, már a botkormánnyal ütögette a lábam ( ugye nálam hátul is ugyanazok a kormányszervek megtalálhatóak, mint elől), hogy keljek fel, ha elájultam volna. Itt azért hozzátenném, hogy ha kidőltem volna se lett volna komolyabb baj, mivel pár másodperc múlva elvileg visszatér az ember eszmélete, és a pilótafülkében sem okozok kárt, mivel úgy belevagyok szíjjazva az ülésbe, hogy nem mozdulok el a helyemről. Lehet látni ilyen videókat youtube-on is, ahogy kidőlnek az emberek! 😀 Na de innentől kezdve már zökkenőmentesen ment a kommunikáció, tudtam, hol keressem a mikrofont, ha elhajolt. Érdekes még a fejjel lefelé repülés volt, ott lógsz a szeren, fejed felett a szolnoki felszállópályával, nagyon rendszeridegen testhelyzet, és még közben száguldasz is több száz km/h-val. A nagy bedöntésű fordulók is trükkösek voltak, mert ott kisebb G hat rád, de hosszabb ideig. Néha kifogyott a szusz belőlem, ahogy feszítettem a hasam, jó volt az a G ruha ott rajtam. 🙂 A repülés után elköszöntünk szárny billegtetéssel, majd felemelkedtünk 7000 lábra, és átrepültük a repülőt Tökölre.
A süllyedés megkezdése előtt Szaki megengedte, hogy kicsit rátegyem a kezem a kormányszervekre, hogy lássam, milyen érzés is egy vadászgépet vezetni. Mivel van privát pilóta engedélyem, van róla fogalmam, mitől repül a repülő, dehát összehasonlíthatatlan az én kis Cessna 150-esemhez képest ez a Delfin.
Nagy szerencsénk volt az időjárással, főleg ha a májust nézzük, katasztrófális mi van itthon mostanság. Na de nekünk csodálatos felhő pamacsok jutottak ki aznapra, így azokat kergettük az útvonalon. Számat tátottam, mivel csak nagy gép ablakaból láttam ilyet eddig, ez így testközelibb élmény volt.
Leszállás után nem jutottam szóhoz, még szerencse, hogy jó pár percig nem is szólaltunk meg, amíg legurultunk a pályáról, és leállt a hajtómű kicsit összeszedtem magam. Felejthetetlen nap volt, és nagyon hálás vagyok azoknak, akik ezt lehetővé tették!
Nem sokára jövök egy videóval is, csak sok felvételt kell feldolgozni.
Köszönöm, hogy elolvastad,
Dorka
live4flying 