live4flying

Amikor Emiratesnél dolgoztam, egyre gyűltek a bakancslistás helyek, mert az egy napos layoverek olyanok voltak, mint egy instant kávé. Tudtam, hogy látni akarom Kenyát a Nairobi layoverem alapján, ráadásul anyu is belezúgott a bébi elefántok miatt. Nos, Kenya sokkal többet rejt, mint valaha álmodni mertük volna.

Bőven voltak meglepetések az út során. Rögtön kezdtük a szállással Nairobiban. Óvatosan kell hinni a bookingnak. A képek köszönő viszonyban sem voltak a valósággal. Nagyon alap volt a szobánk és régi, de ami igazán baj volt, hogy penészes is. Meg is kellett néznem, hogy ennyire benéztem volna, de nagyon jó a fotósuk. 😁 Igazából nagyon olcsó volt, de nincs nagyon köztes ár, vagy az alap vagy a csillogás. Igyekszem olyan helyeken megszállni, ami legalább 8 csillagos értékelést kapott. Hát itt nem is volt ilyen opció. 😅 Azért gond nélkül lehoztuk az éjszakát. A hotel személyzet hihetetlen aranyos volt és lehet, hogy ennyi elég.

Másnap jött értünk Moses, a sofőrünk, összevártuk az embereket és egy laza négy óra alatt elértük a Masaai Mara régiót. (Perfect Wilderness Tours and Safaris a cég neve, öt csillagos a szolgáltatás❤️) Kenyának 43 törzse van, és az egyik a Masaai, régen Nairobi térségében laktak, de amikor idejöttek az angolok és az indiaiak vasúthálózatot építeni, az ország nyugati csücskébe szorultak. De róluk majd később.

Ezen a területen fekszik a Masaai mara nemzeti park, amely a tanzániai Serengeti nemzeti park folytatása. Elfoglaltuk délután a szállásunkat, ami félig sátor, félig házikó volt.

Ebédeltünk egyet, marha pöri szerű valamit, amin egy ideig rágódni kellett, a köret tészta és rizs volt, egészen finom, itt még nem sejtettük, hogy ezt esszük négy napig. 😅 Ezután mentünk is az első szafarira Moses-szel. Mivel a parknak nincs kerítése, az állatok jönnek, mennek, már odafelé is találkoztunk zebrával és gnúval. Azonban, amint átmentünk a bejáraton, hihetlen látvány fogadott. Rögtön csordányi antilop, zebra, gnú és zsiráfok.

A sofőrök rádión kommunikálnak egymással, ha látnak vmi olyan állatot, ami ritkább, vagy nehezebb kiszúrni. Hihetetlen látásuk és tudásuk van az itt élő állatvilágról. Már első nap találkoztunk oroszlánokkal, hiénákkal, varacskosdisznóval és elefántokkal is. Senki nem bántja az állatokat, nem piszkálják őket, a maximum az volt, hogy Moses becsapta a kocsi ajtót, hogy felemelje a fejét az állat, ha épp pihen, hogy lássuk, hogy néznek ki.

Nagyon fáradtan értünk vissza a szállásra, gyors vacsi után rá kellett jönni, hogy nem működik a meleg vizünk, de már nem volt erőnk erről panaszkodni, így nagyon gyorsan zuhanyoztunk. 😅 Egy kapcsoló volt a fürdőben, aminek a led lámpája nem világított, szóval esélyünk se volt. Másnap ez volt az első dolgom, hogy jelezzem. Megígérték, megcsinálják estére. 🤞🏼

6:30-kor indultunk a szafarira a második nap. Egész nap kerestük az állatokat. Amikor valami olyat láttunk, amihez már volt szerencsénk, ugyanúgy lekötött minket, mintha elsőre látnánk, mert mindegyik egyed más volt. Kis elefántok voltak a legaranyosabbak, ahogy próbálgatták az orrmányaikat. Az volt az érzésünk, hogy még nem nagyon értik, hogy működik. Dehát még csak egy hónaposak voltak Moses szerint. Egyébként 100 kg-osan születnek, le a kalappal a mama előtt! 😅

Második nap fénypontja a leopárd volt. Délelőtt álltunk egy kicsit egy fánál, mert egy fél impala lógott az ágak között, gondolták a vezetők, hogy hátha visszajön érte a leopárd. A fa körbe volt nőve bokorral, és azt is mondták a vezetők, hogy lehet, hogy ott bujkál. Tovább álltunk időnk szűkében siker nélkül. Egy gyors bozót pisi után kapott egy fülest Moses egy oroszlán családról. Az is tetszett, hogy sose mondta el, ha hallott valamit a rádión (Swahili-ül beszéltek), hogy milyen állatról van szó. Onnan tudtuk, hogy kapás van, hogy rálépett a gázpedálra és árkon bokron, értsd ahogy mondom, száguldottunk a helyszínre. Jó volt így, mert csalódottak lettünk volna, ha nem érjük el. Park szabályzat, hogy maximum 5 autó vehet körbe egy állatot, úgyhogy erre is figyelni kellett, és parkőrök (ranger-ök) járták a szavannát, hogy biztos be legyenek tartva a szabályok. Persze a sofőrök jelentették egymásnak, hogy merre járnak a ranger-ök. 😅 De az állatokat sose zavartuk szerintem. Annyira nem érdekelte őket, hogy mi ott vagyunk. És ha esetleg kíváncsi vagy, nem, nem hallgatnak a kenyai nagymacskák, arra hogy “cicc-cicc”, pedig nagyon próbálgattuk. Az oroszlán család egyébként épp egy sikeres vadászat után teli hassal fetrengett a bokrokban. Egy Pumbát fogtak, a feje fele és az agyara még megvolt, azon cuppogott egy nőstény. 😅

Oroszlánok után elindultunk az ebéd helyünkre, útközben gyönyörködtünk a horizonton sétáló elefántokban, nem lehet ehhez hozzászokni. Piknik helyszínünk a Masaai folyó partján volt, ahol vízilovak és krokodilok napoztak. Kis majmok köszöntöttek minket, amint leterítettük a Masaai mintás takarókat a földre. El is lopták az almám. Még jó, hogy ki van írva, hogy ne etesd az állatokat. Etetik ők magukat… 😅

Ebéd után csináltunk pár képet a kenyai – tanzániai határnál, amit csak egy tábla jelöl. Tanzániában ugyanúgy folytatódik a nemzeti park, csak Serengetinek hívják. Állatoknak nem kell vízum, úgyhogy ők szabadon járkálnak a két ország között.

Moses hallott valamit a rádión, tehát megint nagyon kellett kapaszkodnunk, hogy ne fejeljünk le valamit a kocsiban. Visszatértünk ugyanahhoz a fához, ahol az impala lógott le darabokban az egyik ágról. Egy bokorban távcsővel lehetett látni a leopárd pöttyeit. Kb. 50 percet vártunk, hátha megmutatja magát. Itt azért kiderültek a park szabályai. Az útról se lehet lemenni (ez eddig nem tűnt fel, elég sok volt az offroad), mert kérdeztem Mosest, hogy miért nem megyünk oda a leopárdhoz és mondta, hogy a rangerek miatt. A közelben vannak. Később azt is megtudtuk, hogyha megszegik a szabályokat, 100 dollár bünti jár, de bevállaljak a sofőrök általában, mert nem buknak le. Rájöttünk, hogy arra várunk, hogy a rangerek elmenjenek a közelből. Egyszer csak megjött a várva-várt rádióhívás, hogy mehetünk. Így olyan közel tudtunk menni a leopárdhoz, hogy lássuk őt, mennyire gyönyörű. Ott mosakodott a bokorban. Fantasztikus látvány volt. Órákig tudtuk volna nézni.

Mikor visszaértünk a táborunkba, akármelyik staffal találkoztunk mind egyesével kérdezték, hogy mostmár ugye van meleg vizünk. Nem voltunk túl sokan ott, de tényleg törődtek velünk, és mindenki tudta, hogy előző nap hideg vízben fürödtünk. Második éjszakára csiholtak nekünk langyos vizet. Isteni volt! 😁 Egyébként ez a szállás puritánabb volt, mint a városban lévő, de mégis sokkal jobban éreztük magunkat. A nemzeti park mellett volt, aminek egyébként nincs kerítése, így az oroszlánok, hiénák, sakálok bejárnak rabolni a Masaai falvakba. Ránk is Masaai-ok vigyáztak éjszaka, járkáltak a sátrak között. Az egyik mesélt is az életéről és a családjáról. Megdöbbentő, hogy mindenki gyönyörűen beszél angolul, ott egy pasas egy darab piros lepedőben és folyékonyan kommunikál három nyelven. Angol, Swahili és a saját törzse nyelve.

Másnap reggeli után összepakolva hagytuk el a tábort, és mielőtt visszatértünk volna a civilizációba, meglátogattunk egy Masaai falut. Róluk nem sokára írok egy különálló posztot remélhetőleg. 😀

Puszi,

Dorka