Niagara vízesés 

Sziasztok!

Megint Észak-Amerikába vezetett utam, de ezúttal egy másik országba, Kanadába. Tipikusan az a layover volt, hogy már a briefing szobában zsongás volt, mert kaptunk egy e-mailt, hogy milyen program lehetőségek lesznek. Legtöbben először látogattunk el az északi országba, én is külön kértem, és direkt most nyáron, senkinek nincs kedve fagyoskodni télen a -30 fokban. 😀  Nagyon érdekes, most nyáron este 10 után meg világos van, és reggel 6 előtt már feljön a nap, de ezért cserébe télen 6 óra a napos időszak. Nem hiszem, hogy bírnám. Ennek ellenére az emberek annyira barátságosak és vidámak (de lehet csak nyáron! 😀 ) és az idegenekkel simán beszédbe elegyednek. Állok a zebránál, és egy nő leszólít, hogy mennyire jó a napszemüvegem. Nagyon közvetlen mindenki! ❤️

13 órás iszonyat fárasztó járat után megérkeztünk késő délután a hotelbe, de még arra volt erőnk, hogy Rékával bedobjunk egy hamburgert a Five Guys-ban. Tipikus amerikai burger, nincsenek rá szavak, milyen finom volt! Egyébként Rékával már volt egy közös layoverem úgy egy éve Trivandrumba. Mikor megláttam a beosztásban, megörültem neki, hogy lesz ismerős is a járaton! Nagyon ritkán van. Inkább szinte soha.

Null kalóriás kaja 😀


Parti busz


Másnap 13-an indultunk neki a túrának. A túravezetőnk a repülésben dolgozott korábban, és egyszer egy ismerőse, aki nálunk B777 pilóta, csinálta a járatot Kanadába és felhívta őt, és megkérdezte, hogy nem lehetne, hogy elvinnének pár crewt repülni a vízesés fölé. Szóval így kezdődött a pasas sztorija velünk, azóta felfejlődött, van wi-fi a buszon, víz és friss gyümölcs. És nem utolsó sorban ő is nagyon aranyos. ☺️

Először Niagara District Airportra mentünk, ahol mindenki repülhetett a Niagara felett egy Cessna 180-as farok kerekes géppel fél órát. Ez iszonyat időigényes volt, mivel sokan voltunk és csak három utast tudott elvinni a pilóta. De azt kell mondjam, hogy minden perc várakozást megért. A pilóta elmesélte nekünk, hogy ez az egyik reptér, ahol kanadai pilótákat képeztek ki a második világháború alatt.

Cockpit selfie
Készülődés, de nem a gépbe, hanem a fényképre! 😀


A repülés tényleg fél óra volt, és a Niagara vízesés eszméletlenül gyönyörű fentről. Itt van néhány kép. ❤

Majd a túravezetőnk elfuvarozott minket a vízeséshez, ahol egy hajóra szálltunk, hogy amennyire csak lehet, közel menjünk a Niagarához. Kaptunk kis piros esőkabátot, hogy ne legyünk vizesek. Mikor néztem képeket a layover előtt, azt hittem, hogy csak esős időben kapnak az emberek. Hát nem. Nincs menekvés, tetőtől talpig elázol, mert annyira csap a víz mindenhova, és valóban eléggé bele is mentünk a sűrűjébe. Képzeljétek, amit csináltam videót goproval, és kiraktam instagramra, megkérdezte egy Niagara profil, hogy kiteheti-e, mert nagyon tetszik nekik. ☺️

Ezek után a vízesés mellett sétáltunk egy 20-30 percet, ami nem tetszett csak itt, hogy rohanni kellett a buszhoz, mert volt meg egy program. Pedig én annyira maradtam volna még, hiszen csodás napos időnk volt, így egy szivárvány nonsztop látható volt, azt nem győztem fotózni, de még így is tátottam volna a szám…. no mindegy, ha majd egyszer visszaküldenek (mert magamtól nem megyek, iszonyat fárasztó a járat), akkor elbkv-zok oda. 😅


Na ezt követően mentünk egy borászathoz, ahogy beléptünk, elkezdte csavarni az orrom az allergiám, szóval mondtam a túravezetőnek, hogy nem tudok menni, de nagyon aranyos volt. Ketten még csatlakoztak, és elvitt minket fagyizni egy szép teraszos étterembe, amíg a többiek ittak. Egy ilyen eseménydús nap után boldogan és kimerülten borultam bele az ágyba.

Mivel ez egy hosszú layover, másnap még volt időm feltérképezni a várost is. Lesetáltam a tó partra, vettem még több szuvenírt, láttam egy kis repülőteret is, ahol tudtam spotterkedni kicsit. (Repülőket fotózni).


Gyors szunya után irány vissza Dubai. Egyik legjobb layovereim közé sorolom. ❤️

Nem sokára jelentkezem!

Puszi

Dorka

Advertisements

2 thoughts on “Niagara vízesés 

  1. Szia Dorka,
    Nagyon régen írtam már, pedig amikor csak van időm, olvaslak. 🙂
    Csodaszép helyen jártál ismét, klassz lehetett nagyon! Kicsit sajnálom, hogy nem vagyok már huszonéves, hogy belevágjak egy hasonló kalandba… 😎
    További szép, élmenyekben gazdag nyarat kívánok Neked!
    Üdv,
    Kata

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s