Ho Chi Minh City, Vietnam Vol. 2.

Sziasztok,

Újra Vietnámban jártam, ahogy azt írtam korábban. Nagyon rákészültem erre most, a történelemre fektettem a hangsúlyt, háborús filmeket néztem és olvasgattam róla.

A repülős beosztásunkban az is látszik, hogy ki hányszor volt már az adott városban, így tudtam, hogy 3-4 ember már volt, így hátha nem akarnak menni a hajós túrára, amiről már beszámoltam nektek, és itt olvashatod, ha esetleg lemaradtál. Így is lett, találtam két társat a mostani tervemhez. 🙂

Cu Chi alagútrendszer

Cu Chi nevű falunál található egy háromszintes alagútrendszer a föld alatt, amely a vietkongok rejtekhelyeként szolgált a vietnámi háború alatt.

ho-chi-minh-city-vietnam-2521

A minibuszon odafelé egy hasonló képet kaptunk az imádnivaló túravezetőnktől, és megosztotta velünk az alap tudnivalókat. A helyi lakosok és a katonák 100%-ban a föld alatt éltek, mivel állandóan bombázták az amerikaiak a területet. A különböző szobákat, konyhákat alagutak kötötték össze, amelyek annyira szűkek voltak, hogy csak kúszva lehetett közlekedni bennük. Találtam több forrást is , hogy 80 cm magasak voltak, de ránézésre inkább 40 cm… A túravezetőnk mondta, hogy néha még ennél is keskenyebb… És hogy a mai vietnámiak már más generáció, nagyobbak (európaiakhoz képest még mindig törpék egyébként 🙂 ), és már nem mindenhol férnének be.

Amikor megérkeztünk a dzsungelbe, először meg kellett találnunk, hogy hol lehet titkos bejárata az alagútnak. Mint kiderült, minden 40 méteren volt ilyen bejárat. Katt a vidikre 🙂

Egyébként kis ásóval ásták ki a 250 km-nyi alagutakat, mivel nagyon szegények voltak, semmilyen eszközük nem volt. Rengeteg dolgot loptak vagy találtak, amiket az amerikaiak hátrahagytak, és azokat hasznosították. Szandált maguknak autó gumi belsőből készítettek, amit nagyon büszkén mutagattak nekünk, hogy ha fordítva veszik fel, akkor megtévesztik a nyomkövetőket, hogy a másik irányba mennek valóban, mint amit a lábnyom mutat. Nagyon leleményesek voltak. Rengeteg csapdát állítottak az erdőben, ami nagyrészben annyiból állt, hogy valaki rálép, és utána sok kihegyezett bambusz szúrkál össze, ami lelassította az amerikaiakat, mert el kellett látni a sebesülteket.

DCIM100GOPRO
A csapóajtó
DCIM100GOPRO
Egy ember lent ásott, majd a másik felhúzta a homokot, és a harmadik pedig messzire vitte, hogy ne legyen nyoma a bejáratnak.
DCIM100GOPRO
Innen lőttek a gorillák az amerikaiakra, ha bajba kerültek, gyorsan bebújtak abba a lyukba, ami természetesen összekötettésben volt az egész rendszerrel
IMG_5792
Szerencsére én nem kerültem bajba.. pedig esély volt rá, mivel csak egy selfie bot volt a kezemben
IMG_5795
Ez volt a publikus bejárat
DCIM100GOPRO
Viaszbábuval pózolni menő
DCIM100GOPRO
A levegőt a föld alá ilyen lyukakon vezettek le a mélybe, de így is nagyon meleg és büdös volt lenn. Sokszor borssal szórták be, hogy az ameriakai kutyák ne szagolják ki.
IMG_5884
Készülnek a szandálok

Van esély lemenni az alagútba is, 20, 40 és 100 méteres szakaszok vannak. Idegenvezető lánykánk azt mondta, hogy azt tanácsolja, hogy először a legrövidebbre menjünk, mivel alig van lenn levegő, és amúgy ő még sose merte kipróbálni a leghosszabbat… :O Ez egy olyan rész, ami ki van bővítve a turistáknak, szóval úgy max egy méter magas lehet, lehajolva-guggolva araszoltunk végig rajta, persze pánik az volt… 😀 Elég sokan mentünk le egyszerre, így persze néha belassultunk. Pánik hangulatért katt a vidire. 😀

Ezután annyira már nem volt kedvünk lemenni a 100 méteresbe, pedig úgy indultunk neki, hogy na majd mi megmutatjuk.

Egy másik dolgot is kihagytam… Ki lehetett próbálni mindenféle fegyvereket, M30, m60-osakat is, elég masszívnak tűntek. És a híres AK47-est is. Na most itt megint előjött, hogy mennyire függök másik cabin crewtól….. Nem volt elég pénzem egyedül fizetni 10 töltényért, úgyhogy meg kellett volna osztani egy fegyvert. Az egyik lányka először úgy tűnt, hogy belemegy, de aztán elkezdett nyávogni, hogy ő tudni szeretné, hogy melyik a leggyengébb, mert hogy ő fél, meg amúgy is blablabla. Az idegenvezető azt mondta, hogy az M16-os a leggyengébb, azóta már beszéltem apuval, és szerinte az AK üt a legkisebbet, szóval most marom magam. Na mindegy, szóval így az lett a vége, hogy nem lőttem, mivel úgy voltam vele, hogy az AK47-esen kívül nem akarok pénzt költeni másra, mivel még terveim voltak késő délutánra, és nem tudtam, mennyibe fog kerülni.

IMG_5841
Fegyverek
IMG_5859
Amerikai tank a dzsungelben
IMG_5800
A B52-es bombázó egy találatának a krátere fenn maradt, a túravezetőnk elmondása szerint 13 millió bomba robbant Vietnámban a háború alatt

Egyébként a különböző kis szobákat, mint a konyha vagy a műtő, vagy a fegyverkészítű műhely, úgy mutatták meg nekünk, hogy kicsit leástak a föld alá, és így félemelet mélységben kialakították a helyiségeket. Mivel nem férünk el az alagutakban, hogy lemenjünk és az igazit lássuk, ezért ezt találták ki a turistáknak. Katt a vidire.

IMG_5807
A túra végén kipróbálhattuk a helyiek akkori állandó ételét, ami túlajdonképpen valami növény gyökere, majd jázmin teával kísértük

A dzsungel kalandok után visszamentünk a hotelhez, szerencsére felajánlotta a lányka, hogy elvisznek engem a múzeumhoz, amit még beterveztem aznapra. War Remnants Museum a neve, azaz  A Háború Maradványai Múzeum, csupán 3,2 km-re volt a hoteltől, szóval biztonságban éreztem magam. 🙂 Néhány fénykép:

DCIM100GOPRO
Chinook, a Boeing kéthajtóműves nehéz szállítóhelikoptere
DCIM100GOPRO
Chinook pilótafülkéje
IMG_5826
Chinook APU-ja
DCIM100GOPRO
A-1 Sky raider – Mc Donell Douglas
DCIM100GOPRO
F-5A Jet vadászgép
DCIM100GOPRO
A-37 vadász bombázó
DCIM100GOPRO
A-37 pilótafülkéje
IMG_5831
Néhány adat azokról a háborúkról, amiben az USA részvett
DCIM100GOPRO
Tigris ketrecnek hívják, a vietnámi börtönökben a foglyokat ebbe kényszerítették rossz magaviselet esetén

A kiállítás kültéri részét nagyon élveztem, kiélhettem repülés iránti szenvedélyem. Mindenki furán nézett, hogy ott egyedül össze-visszajárkálom a gépeket, és szanaszéjjel fotózom őket. 😀 A kiállítás benti része már elég lehangoló volt, fotó összeálíltás volt a háborúról. Akit érdekel a történelem, mindenképp megéri elmemni és megnézni. Én nagyon élveztem.

A visszautam a hotelbe igazán kalandosra sikerült. A túravezető lányka még a lelkemre kötötte, hogy csak és kizárólag két taxi társaság autójába ülhetek be, mert a többiek átvernek. Na persze, amikor kiléptem a múzeum kapuján, akkor más taxisok álltak ott, és még egy robogós is megkérdezte, hogy elvihet-e… Tudjátok, meséltem korábban, hogy Ho Chi Minh városában annyi robogós van, mint ahány lakos.. Több millió. Lásd a vidin:

Cross the street in Ho Chi Minh City

A post shared by Dorottya Bekecs (@dorkainplane) on

Úgy döntöttem, hogy elkezdek sétálni, és majd útközben fogok egy tisztességes taxist, de hát senki nem állt meg nekem. Én meg minden egyes kereszteződésben kockáztattam az életem, hogy átjussak az út túloldalára… hallottam, hogy úgy lehet legkönnyebben átmenni, hogy felemeled a kezed a magasba, ez azt jelenti, hogy te nem véletlenül kóvályogsz a zebrán, amikor zöld van neked, hanem mert valóban szeretnél átjutni a túloldalra…. Na ezt kipróbáltam, így rendszerint túléltem minden egyes megpróbáltatást. 😀

Amikor ehhez kezdtem hozzászokni, következő problémával kellett szembe néznem, még pedig a közelgő viharral, addigra már sokadik robogós ajánlotta fel, hogy elvisz valameddig, dehát gondoltam, nem itt és nem most szeretnék meghalni. De aztán óriási hideg cseppekben elkezdett esni az eső, szóval így engedtem az egyik mocisnak …. 😀 Túléltem, iszonyat kedves vezető volt, nem vitt bele a legnagyobb tömegbe, és olcsón is vitt el a hotelig. Persze angolul nem beszélt, de mutogattunk. Nagyon cukor volt, nagyon hálás vagyok neki. 🙂

IMG_5847
Még sisakot is kaptam 🙂 

Katt a vidire, hogy lásd milyen Vietnámban robogón ülni. 😀

Hihetetlen jól éreztem magam az egész layover alatt, leszámítva ezt az anyagaiakban egymástól valófüggés részt… Amikor egyedül voltam a múzeumban, kifejezetten izgatott voltam attól, hogy egyedül vagyok, és hogy repülők vannak körülöttem, és hogy hogy jutok vissza a hotelbe. Ezentúl nem fogok parázni egyedül elindulni sem ázsiai városokban sem. 😀

Ha bárki megy Vietnámba, szóljatok, megvannak a túravezetők telefonszámai, whatsappon megkereshetitek őket, szuper kedvesek, és olcsónak találtam a túrákat. Érdemes privát túrára befizetni, mert a legolcsóbb változatban lehet, hogy 20 másik emberrel összeraknak, akikhez alkalmazkodni kell.

Na szóval ismét imádtam Vietnámot, hálás vagyok, amiért arra vetett az élet. ❤

See you later,

Dorka

Advertisements

One thought on “Ho Chi Minh City, Vietnam Vol. 2.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s